Nemekből a Tiszának sem lehet országot építeni – interjú Varga Miklóssal (2. rész)

Varga Miklós előadóművészt interjúnk első részében világpolitikai vonatkozású eseményekről, jelenségekről kérdeztük, a folytatásban hazai témák szerepelnek, elsősorban az ez évi országgyűlési választásokkal kapcsolatos nézeteit, várakozásait mutatjuk be olvasóinknak.  

– Az idei magyar országgyűlési választások esélyeit nézve úgy tűnik, hogy három párt fog bejutni a parlamentbe. Ezt a három pártot hogyan jellemezné röviden?

– Sosem titkoltam, hogy értékrendem a Fideszhez köt, ugyanakkor korábban elismeréssel figyeltem a nemzeti oldal akkori törekvéseit is. 

Úgy látom, a mára szétforgácsolódott Jobbik legnemesebb hagyományait ma a Mi Hazánk viszi tovább; az általuk képviselt világkép közel áll hozzám. 

Politikai helyzetük ugyanakkor összetett: egy tizenhat éve kormányzó, hatalmas jobboldali formáció mellett kell megőrizniük önazonosságukat úgy, hogy elkerüljék a szélsőségeket, de ne is olvadjanak fel a kormánypárt árnyékában. Mégis úgy tűnik, megtalálták az útjukat, hiszen jelenleg ők az egyetlen olyan erő, amelynek reális esélye van a parlamenti jelenlétre.

Fidesz-szavazóként is vallom: bár az elmúlt tizenhat év sikeres volt, a kormányzat sem tévedhetetlen. Az elkövetett hibák és a figyelmen kívül hagyott társadalmi jelenségek táptalajt adtak egy olyan, minden eddiginél agresszívabb ellenzéki hangvételnek, amely korábban ismeretlen volt a hazai közéletben.

– Jobboldali pártokat emlegetett, de manapság szívesebben választják a globalista és a nemzeti jelzőket a két oldalra.

– A szavak szintjén még élnek a régi sémák, ám a tettek mást mutatnak: a kormánypárt számos döntése kifejezetten baloldali karakterű. Egyetértek azzal a szemlélettel, miszerint a klasszikus jobb- és baloldali felosztás felett eljárt az idő.

– A politikától visszatérve a művészetek, a kultúra világába, azt mondják – ez jól nyomon követhető a valamikori SZDSZ tevékenységén –, hogy aki a kultúrát uralja, az gyakorlatilag az egész társadalmat befolyásolni tudja. Említette, hogy a Fidesznek voltak hibái, tehát ezen a területen nem élt stratégiai lehetőségeivel, és engedte, hogy a liberális oldal megőrizze évtizedes befolyását a hazai szellemi életben.

– A Fidesz első kormányzati ciklusát a demokratikus gesztusok jellemezték: hagyták érvényesülni az ellenzéket, sőt, a kitüntetések terén is nagyvonalúak voltak. Miközben szakmailag bizonyították alkalmasságukat, végzetes mulasztást követtek el a kulturális hátország építésében.

Nem foglalták el azokat a pozíciókat, amelyek a legitim államhatalom részeként megillették volna őket, így a kultúra továbbra is a baloldali-liberális elit kezében maradt. Ez vezetett a 2002-es fordulathoz, és ahhoz a szoci-szabaddemokrata nyolc évhez, amelynek utóhatásait ma is fájdalmasan érezzük.

 – Mi változott a 2010-es Fidesz győzelem után?

– Tanulva az előzményekből, 2010-ben alapjaiban változtatták meg ennek az országnak a berendezkedését. Nagyon helyesen rájöttek arra, hogy úgy lehet jól politizálni, ha egészpályás letámadást kezdeményeznek, tehát igenis el kell foglalni azokat a helyeket, azokat a pozíciókat, amelyek nélkül nem lehet hatékonyan irányítani az államot.

Tehát tanultak a hibáikból. Azt, hogy a kultúrában mennyire sikerült átvenni a hatalmat, azt azonban nagyon nehezen tudom megítélni, mert ott nem történt meg az a fajta egészpályás letámadás, ami más helyeken igen.

– Ha ma a magyar kulturális életre néz, mi a benyomása?

– Manapság én már úgy látom, hogy kiegyenlítettebb lett ez a terület, nem történt semmilyen olyan hatalomátvétel egyik oldalról sem, amit ne lehetne megfordítani.

Ha végigtekintünk a színházi világ irányításán vagy a kulturális élet egyéb színterein, látható, hogy a korábbi liberális dominancia nem szűnt meg nyomtalanul. Úgy vélem azonban, hogy mára sikerült elérni egyfajta egészséges egyensúlyt a különböző világnézeti irányzatok között.

– Ugyanez a helyzet a médiánál is?

– Gyakorlatilag talán igen. Orbán Viktor és csapata is belátta, hogy a média formáló ereje nélkülözhetetlen a hatékony politikai képviselethez, ezért stratégiai bázisokat építettek ki a tájékoztatás világában. A klasszikus sajtóorgánumok terén véleményem szerint már kiegyenlítettek az erőviszonyok, azonban a közösségi média területén az ellenzéknek sikerült korábban dominanciát szereznie. A jobboldal ugyan már megkezdte a felzárkózást ezen a platformon is, de kérdéses, hogy a korábbi hátrányt sikerült-e már maradéktalanul ledolgozni.

– Ön is tagja valamelyik Digitális Polgári Körnek?

– Bár hívtak a digitális közélet ezen platformjaira, végül udvariasan távol maradtam. Úgy éreztem, a direkt pártpolitikai szerepvállalás korlátozná a mozgásteremet. Ismert világnézetem miatt gyakran találkozom indulatos véleményekkel, mégis ragaszkodom a szuverenitásomhoz: vallom a nézeteimet, de nem kívánok egyetlen pártpolitikai formáció fogaskerekévé sem válni,

megpróbálom magam megtartani annak a szuverén egyéniségnek, aki eddig is voltam, a felvállalt politikai nézeteimmel együtt.

– Van elképzelése arról, milyen eredmények születnek tavasszal a választásokon?

– Rendkívül nehéz jóslatokba bocsátkozni, különösen a jelenlegi közvélemény-kutatások tükrében, amelyek olykor valóságtól elrugaszkodott adatokat mutatnak. Én óvatosan kezelem ezeket a jóslatokat, és intő példaként a 2022-es választásokat hoznám fel: akkor szoros küzdelemre számítottam, a végeredmény mégis elsöprő kétharmad lett. Ez is azt igazolja, hogy a felmérések nem mindig tükrözik a valóságot. Régóta vallom, hogy a hazánknak szüksége lenne egy konstruktív és tekintélyt parancsoló ellenzékre, amely képes a hatalmi túlkapások kontrolljára, ám az elmúlt évtizedekben sajnos nem született meg az a politikai erő, amelyre tisztelettel lehetne tekinteni.

– A Mi Hazánk sem képviseli ezt az ellenzéki szerepet?

– A Mi Hazánk esetében úgy látom, 

bár stabil parlamenti jelenlétre hivatottak – és meggyőződésem, hogy idén is mandátumhoz jutnak –, 

jelenleg még nem rendelkeznek azzal az átütő erővel, amely valós kormányzati alternatívává emelné őket.

Magyarországnak olyan ellenzékre lenne szüksége, amely nem a zsigeri gyűlöletre, hanem szilárd értékekre alapozza politikáját. Felidézhetjük a Momentum indulását: első jelentős tettük az olimpia megfúrása volt. Már akkor is vallottam, és ma is fenntartom: puszta nemekből nem lehet országot építeni. Ha egy politikai formáció programja kimerül az örökös elutasításban, az képtelen a jövőépítésre.

Ugyanezt a destruktív mintát látom a Tisza Párt működésében is. Mindent tagadnak, mindenre nemet mondanak, csupán azért, mert az elképzelések a politikai ellenfelüktől származnak. Véleményem szerint a jelenlegi ellenzék – bármekkora választói tömeget is tudhat maga mögött – teljességgel alkalmatlan a kormányzásra. 

Ha – ne adj Isten – győzelmet aratnának, akkor sem tudnának mit kezdeni az országgal, hiszen a másként gondolkodók iránti gyűlölet nem országépítő mechanizmus. Aki képtelen elismerni az elért eredményeket, az nem gondolkodhat felelős országvezetésben. Éppen ezért várom idén is a jobboldal magabiztos, sőt, akár nagyarányú győzelmét.

Kapcsolódó: