Ilyenek lehettek a múlt arcai – interjú Gábor Emesével (II. rész)

„Érdekességként elmondom, hogy gyermekkoromban nagyon sokáig régész akartam lenni, de úgy hozta a sors, hogy portrészobrász lettem. A mostani munkámban – az arcrekonstrukcióban – össze van gyúrva a portrészobrászat a régészettel, hiszen mindkettőhöz köze van. Így azt gondolom, hogy megtaláltam azt a területet, amelyben legjobban kiteljesedhetem, és amivel a legjobban szolgálhatom a tudományt” – kezdte lapunknak adott interjújának második részét Gábor Emese. 

– Hány saját rekonstrukció került ki a kezei közül?

– Nem tartom pontosan számon őket, de véleményem szerint a portrészobrok most már tényleg száz fölött vannak, az arcrekonstrukciók száma is eléri a hetvenet.

– Az elkészült rekonstrukciók meddig tartják meg eredeti állapotukat?

– A gipsz időtálló, klasszikus anyag. A szilikon zsugorodik elméletileg, de az a szuper minőségű testszilikon, amit én használok, az csak annyira elhanyagolhatóan, hogy nem érzékelhető a változás. Mindig a lehető legújabb, és legdrágább anyagokkal dolgozom, hogy a legjobb, legidőtállóbb munka kerüljön ki a kezeim közül.

– Milyen alapon választ rekonstruálandó fejet?

– Nagyon érdekelnek a történelmi korok, de nyilván ebből is fokozottan a Kárpát-medencei, tehát a saját történelmi emlékeink. Másrészt érdekesek számomra a rokon népek, vagy a népvándorlás kori olyan emlékek, amihez nekünk magyaroknak valamilyen közünk van.

Más tájegységek és világrészek embertípusai viszont antropológiai szempontból, tanulási célból érdekelnek.

– Mely korszak mely típusaival foglalkozott a legtöbbet?

– Nekem főleg az európai – sőt, leginkább közép-európai, Kárpát-medencei –, illetve a kazahsztáni leletekkel volt eddig dolgom. Népvándorlás, honfoglalás, szarmata, török, Karoling-kori vagy egyéb korból származó, de régebbi – paziriki, jamnajai vagy neolit kori – leletek arcát is rekonstruáltam már.

A magyarság ősei közül sokat foglalkoztam az avarokkal. Szerencsére nagyon sok avarkori lelet maradt meg, s érdekességként megemlítem – ami ezekből kiderült –, hogy az avarok gazdagabb, felsőbb rétege, ázsiai vonásokat hordozó, mongoloid típus volt, a többi itt élő europid típus mellett.

Kazahsztánban volt szerencsém az ázsiai embertípusoknak a koponyáit tanulmányozni. Ezek között voltak olyan rokon típusok, akikkel akár a történelem folyamán találkoztunk is, mint például a tatárokkal. Rengeteg tatár koponyát láttam, ezek nagyon érdekesek, és volt tatár arcrekonstrukcióm is.

– Van olyan rekonstrukciója, amire a legbüszkébb?

– Erre a kérdésre

III. Béla király és Antiochiai Anna királyné arcrekonstrukcióját említeném. Ez a két rekonstrukció megérte, hogy Budapesten – a budai Várban – a Mátyás-templomban, bronzba kiöntve ott legyen a síremlékük mellett.

Tehát a teljesen realisztikus arcrekonstrukciót – hogy maradandó anyagból legyen meg – bronzba kiöntötték, s ezeket Kásler Miklós professzor úr, és Erdő Péter bíboros úr a Mátyás-templomnak adományozták. Így ezek a munkáim nagyon szép helyre kerültek, s erre nagyon büszke vagyok.

De mondhatnám még Szent Kinga arcrekonstrukcióját is, ami Ószandecbe került ki, és erősíti a magyar–lengyel kapcsolatokat, illetve Németországba is kerültek hiperrealisztikus szobraim.

Rendkívül büszke vagyok még Talmás Ata arcrekonstrukciójára, ami Kazahsztán egyik legfontosabb múzeumában van kiállítva, hiperrealisztikus változatban.

Talmás Atáról azt kell tudni, hogy ő Batu kán vezérkari seregéből való; Batu kán pedig a kazahoknak olyan hősük, mint nekünk Attila. 

A megbízásom a CT-alapú grafikus arcrekonstrukció elkészítésére szólt. Erre épült rá a végső, hiperrealisztikus kidolgozás, ami hatalmas sikert aratott a projektben.

– Ezek szerint mindenhol van igény ezekre az ön által készülő szobrokra?

– Magyarországon dolgozom, a magyar múzeumoktól és egyéb intézményektől volna igény a munkámra, de azok sokszor anyagilag nem engedhetnek meg egy ilyen megrendelést.

Soha nem néztem azt, hogy én ezzel a munkával mennyit tudnék keresni külföldön – nyilván jóval többet, mint idehaza –, mert

én magyar ember vagyok, és elsősorban küldetésnek tekintem, hogy a magyar történelmi személyeket rekonstruáljam. A magyar királyokat, szenteket, és más méltatlanul elfeledett, vagy eltitkolt nagyságainkat szeretném elkészíteni, hogy méltón tudjunk emlékezni rájuk.

Foglalkoztatnak a saját őseink – köztük a hunok –, velük kiemelten szeretnék foglalkozni a továbbiakban is.

– Ha a hunokat említette, a közelmúltban a Magyar Nemzeti Múzeumban megnyílt Attila-kiállításon Önnek milyen arcrekonstrukciói vannak kiállítva?

– Kilenc művem van kiállítva, ezek közül kettő hiperrealisztikus, hét pedig gipszből készült. Ez a kiállítás speciális abból a szempontból, hogy itt torzított koponyákra kellett dolgozni. Ezt a munkát például nem lehetett volna elvégezni akkor, hogy ha nincs előtte már olyan körülbelül hatvan darab arcrekonstrukcióm, aminek a tapasztalatait ebbe a munkámba beleviszem. Nagyon érdekes, hogy a hosszú, magasra torzított, nyújtott koponyáknál a nyakizmokat is máshogy kellett felépíteni. Van, akinek a torzítás jobban megnyújtja a fejét, és olyan is van, akinek már kevésbé. Akinek nagyon hátrafelé és magasra torzított a koponyája, annak az a nyakizmaira is kihat. Más izmok lesznek erősebbek és a fejtartás is változhat. Nekem még ezeket az apró részleteket is figyelembe kell vennem ahhoz, hogy hiteles legyen a rekonstrukció.

– Ez azt jelenti, Ön ebből a kiállításból is fejlődött?

– Abszolút így van, mindig tanulok, mindig fejlődőm, és ez az, ami még izgalmasabbá teszi a tevékenységemet.

Egyébként nem csak magamat képzem, a tudásomat igyekszem másoknak is átadni. Egy-egy rekonstrukcióval kapcsolatban ki szokták kérni a véleményemet több helyről – akár Romániából vagy Oroszországból – is. Vannak tanítványaim, illetve volt már több olyan arcrekonstrukcióval foglalkozó külföldi tanuló is, aki megkeresett tanácsokért. Mások pedig el szoktak küldeni munkákat, s én ezeket véleményezem.

– Milyen további tervei vannak?

– Kásler professzor úr a halála előtt megbízott egy nemes feladattal, és én ezt végig szeretném vinni. Azt kérte, rekonstruáljam a magyar királyok, szentek és fejedelmek arcát, hogy végre elkészülhessen arcképcsarnokuk.

Ennek a nemes küldetésnek a szellemiségében kutatócsoportommal, kollégáimmal kidolgoztuk a Magyar Pantheon-kiállítássorozat tervét, melynek anyagát folyamatosan – évről-évre – bővítjük, és vándorkiállításon mutatjuk be a Kárpát-medencében.

Már több mint húsz koponyaalapú rekonstrukciót készítettem el eddig, a múltbéli nagyságainkat szemléletesen visszaadó sorozatból. Köztük az Árpád-házi királyok, a szentek, a Hunyadi- és a Rákóczi-család nagyjai mellett számos más történelmi személyiség arca elevenedett meg.

A magyar királyok, szentek és fejedelmek tudományos, koponyaalapú arcrekonstrukciói a következő években a Magyar Pantheon-kiállítássorozat keretében lesznek láthatóak, melyet a Kárpát-medence számos városában bemutatnak majd az érdeklődőknek.

Kapcsolódó: