A Kolozsvár érkezik Paksra az Európa-liga magyaros párharcában

Egy magyar–román párharcot mindig kiemelt figyelem kísér, amennyiben a két ország labdarúgóklubjai csapnak össze egymással. Ezúttal azonban még egy csavar van a történetben, ugyanis a Magyar Kupát elhódító Paks a Román Kupa győztesével, a népes magyar szurkolótáborral is rendelkező Kolozsvári Vasutas csapatával néz szembe az Európa-liga első fordulójában csütörtök este a Tolna vármegyei városban.
A párharc esélyese talán inkább az erdélyi csapat, és nem feltétlenül csak azért, mert egy évvel ezelőtt a paksiak a Vajdahunyad ellen véreztek el az El-ben. Így látja ezt a Kolozsvár (román nevén CFR) magyar csoportja, a KVSC vezérszurkolója is, aki készséggel állt a Magyar Jelen rendelkezésére. A csütörtöki meccs kapcsán természetesen nem csak „szakmáztunk”, hiszen legalább olyan érdekes az, mi várható a lelátón, mint ami a pályán történhet majd a két mérkőzésből álló fordulóban.
– Mit gondolsz először is a Paksról? Egyáltalán követted-e a csapatnak a szereplését?
– Igen, követtem a csapat szereplését, hiszen alapból érdekel és szeretem a focit. Ezért természetesen a magyar focit és az első osztályt is követem. A Paks számomra az elmúlt két évben egy nagyon kellemes meglepetés volt, elsősorban a Böde Dani miatt, mert az ő korában, amit lehúzott a tavalyi szezonban, az szerintem valami elképesztő. A barátaimmal, de még a barátnőmmel is mindig elmosolyogtunk, amikor láttuk, hogy már megint gólt szerzett, legtöbb meccsen csereként is. Szerintem A Paks egy egészen jó csapat, kemény ellenfél lesz. Néhány alapembert a nyáron elveszítettek, de ez szerintem nem azt jelenti, hogy egy könnyű meccs lesz.
– Mire gondoltál, vagy mi volt az első, ami az eszedbe ötlött, amikor megláttad, hogy a Pakssal fogtok játszani?
– Az első dolog, ami eszembe jutott a Böde Dani és a góljai.

– Neked kolozsvári magyarként mit jelent az, hogy egy magyar csapat ellen fogtok játszani? Különlegesebb érzés-e? Nagyobb izgalommal várjátok, vagy akár nagyobb félelemmel?
– Örülök mindig, amikor egy magyar csapattal játszunk, persze ebben az esetben az egyik szemem sír, mert nyilván azt szeretnénk, hogy továbbjussunk. Kellemes érzés ugyanakkor egy magyar csapat ellen játszani, mert valahogy számunkra hangulatosabbnak tűnik. Egyszer volt szerencsém részt venni egy Kolozsvári VSC–Debreceni VSC barátságos meccsen, ők nekünk elég közeli barátaink, és nagyon jó élmény volt. Szerintem ezúttal sem lesz másképp.
– Egy magyar–román párharc azért mindig kissé pikánsabb szokott lenni, de most az a furcsa helyzet áll elő, hogy Kolozsváron sok magyar van a táborban is, amikor pedig ott jártam, nem tapasztaltam magyarellenességet. Te mire számítasz ebben a tekintetben a párharc kapcsán?
– Mi a KVSC-csoportban csak magyarok vagyunk. A szélesebben vett táborban nyilván vannak számunkra kellemetlen megnyilvánulások, de én úgy érzem, hogy nálunk ez kevésbé van jelen. Én nagyon remélem, hogy nem lesz emiatt semmi gond. Magyarországon sokan úgy tekintenek ránk, hogy a tábor és a csapat is román. Emiatt talán érdekes lesz a magyarországi reakció is. Ráadásul ez egy elég fontos meccs, hiszen az Európa-ligában való továbbjutás a tét, de szerintem a hangulat az nagyon rendben lesz.
– Nyilván kapcsolatban állsz a klub román szurkolóival is, esetleg tapasztaltál-e olyat a részükről, hogy készülnének bármilyen magyarellenes megnyilvánulásra? Vagy ez egyáltalán nem jellemző, már csak miattatok sem, és az a valószínűbb, hogy nem kell ettől senkinek tartania most ebben a párharcban?
– Nagyon nagy vonalakban azt elmondhatom neked, hogy igen, beszélgettünk a román szurkolókkal is. Elsősorban annak örültek ők is, hogy nem kell nagyon messzire utazni és hogy ez most egy közeli kiszállás lesz.
Magyarellenességgel semmiképpen nem készülnek, már ami a vezetőket és köreiket illeti.
Sajnos azt azonban senki nem tudja garantálni, hogy akik a szektorunkba verődnek össze, milyen emberek lesznek és milyen szándékkal. Ugye ilyenkor egy ilyen 3-400 fős táborban bőven sok, hogy ha néhány embernek nem megfelelő, nem emberhez méltó a viselkedése, és akkor az már rögtön el is tudja rontani a hangulatot, és maga után tud vonni kellemetlen dolgokat is.

– Alapvetően a hétköznapokon egyébként ti mennyire tudtok a román nemzetiségű szurkolókkal együttműködni, együtt dolgozni? Okoz-e nekik problémát az, hogy ti azért egy jelentősebb számú magyar közösségként vagytok jelen a klub lelátóin?
– A mi szurkolótáborunkban az elmúlt években én úgy érzem, hogy nem volt gond. Ezt ismételten el tudom mondani, hogy a vezetőkkel akár a hétköznapokon és egyéb események alkalmával is normálisan tudunk beszélni, nem szokott probléma lenni. Az egyéb romániai csoportok pedig már 20-25 éve a csapatot, illetve a tábort úgy tekintik, hogy magyarok és kész. Ugyanúgy sajnos azt is tapasztaljuk, habár nagyon, de nagyon sok magyarországi sporttársunk, barátunk van, akik nagyon gyakran eljárnak hozzánk meccsekre, meg mi is hozzájuk, de sajnos megkapjuk Magyarországról is, hogy „ti románok vagytok”. Ennek oka elsősorban az, hogy tény, főleg románul szól a szurkolás a meccseken, aminek több oka is van.
– És akkor végezetül mit gondolsz a párharc kimeneteléről? Hogyan látod a Kolozsvár későbbi nemzetközi szereplését hogyan látod a csapat esélyeit?
– Én úgy érzem, hogy egy olyan 70–30 százalékban esélyesként indulunk most a Paks elleni továbbjutást illetően, nagyon pozitívan próbálok hozzáállni. A csapatunk a felkészülési periódusban egészen jól nézett ki. Néhány játékost is sikerült vásárolni. Az eredmények nem voltak rosszak, igaz, most épp a Szuperkupát a hosszabbításban veszítettük el, de a csapat nagyon jól mozgott. Egy-két olyan játékost, aki tavaly kispados volt, sikerült beilleszteni a kezdőbe. Én úgy érzem, hogy összejön a továbbjutás, utána pedig a svájci Luganóval találkozik a párharc győztese, az lehet, hogy egy gondolattal nehezebb meccs lesz.
Reménykedünk, hogy minél tovább sikerül eljutni az Európa ligába. Nagyon őszintén mondom, hogy a keret jelen pillanatban, én úgy érzem, hogy nem Európa liga-keret, de egy Konferencia-ligába szerintem simán bejuthatunk, és nagyon fontos lenne ez a klub számára, meg a szurkolók számára, hogy egy európai kupában is szerepeljünk.
A Paks egyik vezérszurkolójával a visszavágó előtt tervezünk megjelentetni interjúnkat!
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás