Újabb tudományos bizonyíték támasztja alá az azonos nemű „szülők” káros hatásait a gyerekekre

A legnagyobb probléma napjainkban, hogy az egészséges és hagyományos gondolkodást építő, tudományosan megalapozott kutatások eredményeit elnyomják és kizárják pusztán azért, mert nem értenek vele egyet – így megakadályozzák, hogy a tényleges igazságra fény derüljön, ezzel rombolva a társadalom világképét. Ebben a cikkben bemutatjuk a legújabb tudományos bizonyítékokat az azonos nemű „szülők” káros hatásairól a gyerekekre. A Regnerus-féle alapkutatás eredménye egy közel háromezer fős minta lett, amelyben 248 olyan személy szerepelt, akit azonos nemű szülők neveltek fel – messze a legnagyobb, elsődleges, statisztikailag reprezentatív adathalmaz, amely ilyen személyekről valaha készült.

Szivárványos vakfoltok: a baloldal nem látja, amit nem akar

Nemrégiben Cristobal Young és Erin Cumberworth, a Cornell Egyetem szociológusai statisztikai kritikát fogalmaztak meg az azonos nemű „családokban” nevelt gyerekekről publikált tanulmányokkal kapcsolatban. A Multiverse Analysis című könyvükben azt vizsgálták, hogy az apró, láthatatlan megfontolások miként okozhatnak jelentősen eltérő eredményeket. Az alkalmazott eljárás során minden észszerűen lehetséges módszertani változatot elemeztek, ami élesen rávilágított arra, hogy a rejtett elemzési döntések milyen torzítást vagy túlzást eredményezhetnek.

A módszer demonstrálása érdekében kifejezetten vitatott tanulmányokat vizsgáltak újra. A legtöbb rosszul szerepelt ebben a próbában: „látszólag minden elemzési döntés a szerzők kívánt eredménye felé tolódott” – fogalmaztak. Ez pedig szélsőséges torzítást jelez, és aláássa az eredmény hitelességét.

Egyfajta stressztesztként a szerzők egy fejezetet szenteltek Mark Regnerus, a Texasi Egyetem szociológusa által 2012-ben publikált, mára hírhedtté vált tanulmányának újravizsgálatára. A cikkben azt állította, hogy a homoszexuális, biszexuális és transznemű (LMBT) szülők gyermekei – azokhoz képest, akiket teljes biológiai családokban neveltek fel – számos társadalmi-fejlődési mutatóban rosszabbul teljesítettek. Ezt a szerzők röviden „LMBT-hatásnak” nevezték. A rendkívül vitatott tanulmány széles körű kritikája több mint kétmillió olyan alternatív elemzést eredményezett, amely nem magyarázható a véletlenszerű mintavételből adódó ingadozással. Young és Cumberworth eredetileg azt várta, hogy az elemzésük a Regnerus-tanulmány kritikusainak álláspontját fogja alátámasztani – tehát azt, hogy nem okoz hátrányt a gyerekek számára, hogy azonos nemű „szülők” nevelik –, azonban meglepő dologra jutottak: a kétmillió alternatíva közül egyetlenegy sem mutatott pozitív eredményt az LMBT-szülők gyermekei számára. Minden elemzésük megerősítette a Regnerus-tanulmány központi megállapítását: a gyermekek jobban teljesítettek teljes biológiai családokban, mint LMBT-szülők nevelése alatt. Mint kiderült, Regnerus tézise nemcsak az általa alkalmazott elemzési modellben bizonyult igaznak: minden lehetséges elemzési modellben megállta a helyét.

Így hallgat el a kérdezés bátor hangja, és marad a hangosan ismételt ideológia

Ahhoz, hogy jobban megértsük ennek a fejleménynek a jelentőségét, fel kell idéznünk a Regnerus-tanulmány történetét és az arra adott reakciókat. Körülbelül harminc évvel ezelőttig a társadalomtudományban széles körű konszenzus uralkodott: más családi formákhoz képest a legnagyobb valószínűséggel azok a gyermekek boldogulnak jól, akiket felnőttkorukig a vér szerinti édesanyjuk és édesapjuk nevel fel. Régóta kimutatott tény volt, hogy az egyszülős családokban, válás következtében szétszakadt családokban, vagy akár örökbefogadó, illetve nevelőszülők által nevelt gyermekek esetében a lelki egészség, kapcsolatteremtés, iskolai teljesítmény, munkaerőpiaci esélyek és egyéb területeken rosszabb kimenetelek figyelhetők meg.

Ezután következett a társadalomtudomány – mára jól dokumentált – elfoglalása a baloldali ideológiák által, amelyek a szexuális önkifejezés társadalmi korlátainak lebontását támogatták. Ide tartozott a szabadon elérhető fogamzásgátlás és abortusz, a házasságon kívüli szexuális kapcsolatok, a laza együttélés, a könnyen elérhető válás, a pornóhasználat társadalmi megbélyegzésének megszüntetése, valamint az azonos neműek szülői szerepvállalásának és házasságának elfogadása.

A kulturális háborúk más területeiről is ismerős minta szerint a társadalomtudományi folyóiratokat elárasztották a gyenge, félrevezető „tanulmányok”, amelyeket gyakran politikailag motivált, homoszexuális szerzők írtak, és amelyek azt próbálták igazolni, hogy az azonos nemű szülők gyermekeinek éppolyan jól megy a sora, mint a különnemű szülőkének. Az egyik fő taktika az volt, hogy nyilvánvalóan torz mintát használtak: olyan homoszexuális szülőket kérdeztek meg gyermekeikről, akiket például homoszexuális könyvesboltokban, homoszexuális témájú újságok hirdetései révén, Pride rendezvényeken vagy hasonló helyszíneken toboroztak. Az így kapott válaszokat pedig úgy kezelték, mintha azok az összes azonos nemű szülő gyermekeit reprezentálnák. Ritkán vizsgálták vagy kérdezték meg magukat a gyermekeket.

Ezek a „tanulmányok” ráadásul rendszerint túl kicsi mintát használtak ahhoz, hogy statisztikailag kimutassák az esetleges különbségeket az azonos nemű és a különnemű szülők gyermekei között. A különbségek kimutatásának sikertelenségét azonban nem korlátként, hanem erős bizonyítékként állították be arra, hogy ilyen különbségek nem is léteznek. Egy áttekintő elemzés szerint a 2010 előtti 47 darab azonos nemű szülős tanulmányból mindössze négy alkalmazott véletlenszerű mintavételt, és a legtöbb esetben az azonos nemű szülők gyermekei közül kevesebb mint ötven szerepelt a mintában.

Tanulmányról tanulmányra azt a hibás érvelést alkalmazták, hogy a bizonyíték hiánya egyenlő a hiány bizonyítékával. Ez a hamis megerősítés táplálta azt a mindinkább elterjedő konszenzust – valódi bizonyíték hiányában is –, miszerint nincs lényegi különbség az azonos nemű szülők által és a saját édesanya és édesapa által nevelt gyermekek jóléte között.

Regnerus terve a kérdés eldöntésére egyenes, bár fáradságos volt

Regnerus egy reprezentatív felmérés keretében gyűjtött adatokat olyan személyekről, akiket azonos nemű szülők neveltek fel, elegendő esetszámmal ahhoz, hogy kimutathatóak legyenek az esetleges különbségek. A New Family Structures Study (NFSS – Új Családszerkezetek Tanulmány) néven ismert vizsgálat során 15 000 fiatal felnőttet kerestek meg véletlenszerűen, hogy elegendő olyan személyt találjanak, akit azonos nemű szülők neveltek. Így érdemi összehasonlításokat lehetett végezni a stabil házasságban, biológiai szülők által nevelt személyekkel.

Végül egy közel háromezer fős minta állt rendelkezésre, amelyben 248 olyan személy szerepelt, akit azonos nemű szülők neveltek fel – messze a legnagyobb, elsődleges, statisztikailag reprezentatív adathalmaz, amely ilyen személyekről valaha készült.

Ezt az erőteljes adathalmazt vizsgálva Regnerus számos, következetes különbségről számolt be, amelyek hátrányt jelentettek az azonos nemű szülők által nevelt személyek számára. A stabil biológiai szülők által nevelt személyekhez képest 40 különböző kimenetelt vizsgáltak. Az eredmények szerint a leszbikus szülők által nevelt személyek 25 mutatóban (63 százalék) tértek el, míg a homoszexuális férfiak által neveltek 11-ben (28 százalék). A leszbikus szülők gyermekei nagyobb arányban szenvedtek depresszióban, valamint rosszabb fizikai egészségi állapottal, alacsonyabb jövedelemmel és gyengébb iskolai előmenetellel rendelkeztek. Gyakrabban voltak munkanélküliek vagy szorultak állami segélyre, és nagyobb arányban voltak letartóztatva vagy vallottak bűnösnek komoly bűncselekményekben. Jelentősen nagyobb eséllyel voltak gyermekkorukban szexuálisan bántalmazva, hűtlenek házasság vagy élettársi kapcsolat alatt, illetve számoltak be problémás jelenlegi párkapcsolatról.

Regnerus nem kertelt a következtetések megfogalmazásakor: kijelentette, hogy „az az empirikus állítás, miszerint nincsenek számottevő különbségek, megdőlni kényszerül.” Állítása szerint – az NFSS adathalmazzal ellentétben – azok a tanulmányok, amelyek a szülői képességekre vagy a szülők által adott aktuális gyermeki jóléti értékelésekre koncentrálnak, „nem fogják feltárni – mert nem is mérték –, hogyan boldogulnak ezek a gyermekek felnőttként.” Továbbá: „a korábbi tanulmányokban túlnyomórészt alkalmazott kis vagy nem véletlenszerű mintavételezések jó eséllyel alábecsülték a valódi különbségek számát és mértékét.”

Ahogy Young és Cumberworth megjegyzik, Regnerus tanulmánya hamar „a huszonegyedik századi szociológia egyik leghevesebben vitatott tanulmányává” vált – és ez még enyhe megfogalmazás. A válaszreakció szinte azonnali volt: ideológiai elítélések, személyes támadások és politikai nyomásgyakorlás vihara indult el. A megállapításokat széles körben és hevesen elutasították. Tudósok és aktivisták százai – a kettő közti különbség sokszor elmosódott – követelték a tanulmány visszavonását, valamint Regnerus vizsgálatát tudományos visszaélés miatt. Amikor azonban a folyóirat szerkesztője és az egyetem vezetése nem talált erre alapot, és megtagadták a követelések teljesítését, őket is jogi fenyegetések érték – amelyekből végül semmi sem lett.

Az értelem fáklyája már csak dereng a zajos tudatlanság forgatagában

Regnerus a tudomány legjobb hagyományait követve válaszolt bírálóinak: nyilvánosan elérhetővé tette az egész adatállományt, és felhívta őket, hogy elemezzék maguk, és próbálják megcáfolni az eredményeket. Végül két fő tudományos kritikai irányzat jelent meg, amelyek szerint Regnerus elemzése túlértékelte az azonos nemű szülőség hatását. Az első szerint Regnerus tévesen sorolt be egyes személyeket az „azonos nemű szülők által neveltek” kategóriába, akik nem oda tartoztak. A második szerint összemosta a családszerkezetet a családmódosulással (válás, újraházasodás stb.), amelyek köztudottan károsak lehetnek a gyermek fejlődésére. Young és Cumberworth mindkét kérdést új elemzéssel vizsgálta meg.

Voltak olyan kritikák, amelyek arra épültek, hogy a szülői kapcsolat felbomlása káros hatással van a gyerekekre. Michael Rosenfeld álláspontja szerint Regnerus nem korrigálta az eredményeit olyan esetekre, amikor az azonos nemű partnerek egy korábbi heteroszexuális kapcsolat felbomlása után kezdik meg kapcsolatukat.

Regnerus reagált mindkét kritikára átdolgozott elemzésekkel és/vagy módszertani döntéseinek védelmével. Állítása szerint a változók újrabesorolása módosította ugyan az azonos nemű szülők esetében tapasztalt negatív kimeneteleket, azonban nem szüntette meg őket. A biológiai szülők szétválása utáni instabilitás pedig nem alternatív magyarázatként szolgál a rosszabb gyermeki eredményeknek, hanem szervesen beépül az azonos nemű kapcsolatok természetébe. Így a vita gyakorlatilag patthelyzetben maradt a rivális elméleti megközelítések között, bár a társadalomtudósok túlnyomó többsége Regnerus bírálóival értett egyet – egészen addig, amíg Young és Cumberworth újra elő nem vette a vitát és az adatokat.

Young és Cumberworth elismerik: „meglepett bennünket a Regnerus-féle eredmény ellenállóképessége.” Bár a kritikai elemzések csökkentették az LMBT-szülői hatás mértékét, „meglepetésünkre ezekben az adatokban az LMBT-szülői hatás továbbra is negatív és strapabíró maradt, és lényegében semmilyen ellentétes irányú eredmény (ami bármiféle előnyt mutatna ki) nem jelent meg.” Megjegyzik, hogy a jövőbeli vita folytatódhat „az LMBT-szülői hatás nagyságáról vagy az adatok minőségéről, de nem arról, hogy az LMBT-szülői hatás létezik-e ebben az adathalmazban.” Amennyiben az NFSS pontos képet ad a szülői családszerkezetekről – bár vannak kétségeik – akkor érvényes bizonyítékot nyújt arra, hogy már az is negatív gyermekkimeneteleket eredményezhet, ha valaki akár rövid ideig is homoszexuális szülők nevelésének van kitéve.

Így dől romba a tudomány bástyája a szándékos elnyomás ostroma alatt

Az eredmények értelmezéséhez Young és Cumberworth úgy fogalmaznak: „A társadalomelmélet célja a jelenségek – nem önmagukban az adatok – előrejelzése és magyarázata.” Ezt jobb adatok szükségességeként értelmezik, ami teljesen indokolt, de egy mélyebb igazságra is rámutat. Az adatalapú modellek többé-kevésbé pontos képet adhatnak a társadalmi valóságról, de ami igazán fontos, az nem a kép, hanem maga a valóság. A valódi jelenségek – amit a klasszikus szociológiai elmélet „társadalmi tényeknek” nevezett – makacsul ellenállnak annak, hogy figyelmen kívül hagyják vagy tagadják őket. Lehetséges – ahogy Young és Cumberworth is felvetik –, hogy pontosabb családszerkezeti mérőeszközök cáfolhatják az LMBT-szülői hatás létezését. Azonban az is lehet, hogy a stabil biológiai szülők előnye nem azért bizonyult ennyire tartósnak az adatokban a kritikák ellenére, mert az azt védő érvek okosabbak, hanem azért, mert egész egyszerűen az emberi valóságban rejlő társadalmi tényt tükrözi.

Young és Cumberworth remélik, hogy Regnerus heves vitát kiváltó következtetéseinek erőteljes megerősítése újabb vitát indít el a tanulmány és az azonos nemű szülőség kérdésében. Ennek érdekében – Regnerushoz hasonlóan – nyilvánosságra hozták az elemzéseik alapjául szolgáló nyers adatokat, és ezzel vitára hívják az érdeklődőket. Következtetéseiket nem tekintik végszónak, és üdítő nyitottsággal fogadják azt is, ha az ő kritikájuk válik kritikák tárgyává.

A nemkívánatos nézetek kizárása komoly következményekkel jár a tudományosan megalapozott nyilvános diskurzusra

A valódi ellenvetés Regnerus negatív megállapításaival szemben a homoszexuális és leszbikus szülőkről nem módszertani, hanem erkölcsi természetű volt. Tucatnyi sokkal gyengébb tanulmány jelent meg, amelyek azt állították, hogy nincs különbség a heteroszexuális és az azonos nemű szülők által nevelt gyermekek között – ezek azonban nem váltottak ki vitát, gyakran még kritikát sem.

Valójában, ahogy a Regnerus-tanulmány is példázza, a homoszexuális ideológiával ellentétes tényeket nem úgy fogadták, mint vitatható hipotézis, hanem rosszindulatú, eltitkolandó eretnek információnak tekintették.

A progresszív párthívek számára világossá vált, hogy az általuk kedvezőtlennek ítélt eredményeket nem kell megcáfolni – ma már sokkal csendesebben nyomják el. Ahelyett, hogy hangos ellenállással felhívnák a figyelmet az ellenérvek erejére, vagy előmozdítanák a gondolkodást a vitatott álláspontokról, az azonos nemű szülőség hívei inkább akadémiai dominanciájukat használják arra, hogy csöndben eltüntessék a kellemetlen gondolatokat. Baloldali beállítottságú szerkesztők és lektorok gondoskodnak arról, hogy a negatív eredmények ritkán jelenjenek meg; ha mégis, akkor ritkán hivatkoznak rájuk. Egyre gyakrabban vonják vissza ezeket „etikai okokra” hivatkozva.

A Regnerus-tanulmányra adott reakció kezdetben indulatos támadás volt nem tudósok részéről, „melegellenesnek” bélyegezve a kutatást, olyannak, amely politikai vagy erkölcsi alapon elutasítandó, mert ártani próbál az LMBTQ-jogok fejlődésének. Később azonban higgadtabb, racionális értékelés következett a tanulmány erősségeiről és gyengeségeiről. Joggal lehetett volna remélni, hogy a jövőbeni eszmecsere kevesebb lejáratással és több racionalitással zajlik majd, de épp az ellenkezője történt. Ma már nem szélsőséges bloggerek, hanem a tudományos világ főáramához tartozó akadémikusok utasítják el a férfi/női szülők felsőbbrendűségét alátámasztó érveket és bizonyítékokat, mondván, hogy ezek LMBTQ-ellenes diszkriminációt képviselnek, amelyet nem szabad megtűrni vagy figyelembe venni.

Jó példa erre az említett stanfordi professzor, Michael Rosenfeld, akinek elemzései Young és Cumberworth vizsgálata alatt rosszul szerepeltek. Ha volt is olyan elemzés, amely megerősítette Regnerus egyes megállapításait más adatok alapján, Rosenfeld gyorsan „ál­tudománynak” minősítette azt a sajtó előtt. Még ma is nyilvánosan úgy jellemzi a Regnerushoz hasonló tudósokat, akik megkérdőjelezik „a homoszexuális párok normális voltát és gyermekeik egészségét”, hogy „perem­kutatók, akik rossz hírű melegellenes nézeteket terjesztenek.” 

Ezek nem egy tiszteletteljes igazságkereső ember megnyilvánulásai, hanem egy ideológiailag elfogult személyé, aki el akarja nyomni az általa nem kedvelt ötleteket.

Talán a Regnerus-tanulmány Young és Cumberworth általi újraelemzésének legjobb hozzájárulása az, hogy visszanyomja az uralkodó ideológiai pártoskodást. „A multiverzum-analízis alapvető elve” – állítják – „a nyitott és átlátható társadalomtudomány.” Azáltal, hogy a negatív „LMBT-szülői hatást” olyan hipotézisként kezelik, amelyet ugyanolyan alapon kell megvizsgálni, mint bármely másik hipotézist, és nem mint elutasítandó, rosszindulatú ötletet, reményt adnak arra, hogy visszahódítható legyen a nyílt tudomány és a nyílt vita az ideológiailag eltérő nézetekről a tudományos közbeszédben és a nyilvánosságban.

A másik út – azaz a nem kívánatos ötletek megfontolásból való elfojtása – komoly következményekkel jár a tudományosan megalapozott nyilvános diskurzus lehetőségére napjainkban. Ez azonban véget vetne a hiteles tudományos módszertannak, hiszen csak előre jóváhagyott ötletek megvitatására lenne lehetőség.

Cikkünk Paul Sullins írása alapján készült.

(Kiemelt kép: Remenyiczki Éva/Magyar Jelen, felhasznált forrás: Pexels)