Mégis milyen nemzeti kormány fizet azért, hogy a gazdák ne termeljenek?

Az elmúlt bő egy hónapban azt láthattuk, hogy a Fidesz-kormány dilettáns járványkezelése nem korlátozódott a Covid-ra, hanem egy általános érvényű igazság. Az a pusztítás, amit a lezárások idején véghezvittek a gazdaságban, megismétli önmagát a száj- és körömfájás, valamint a madárinfluenza esetében is. Lépéseik megmagyarázhatatlanok, kivéve persze, ha kifejezett cél a még megmaradt magyar nemzetgazdaság kivégzése. 

Mi mással magyarázható az a hír, hogy a kormány állami támogatásban részesíti azokat a víziszárnyastartókat, akik vállalják, hogy felszámolják telephelyeiket, majd három évig nem termelnek? Nagy István agrárminiszter ugyanis azt a „csodálatos” következtetést vonta le a madárinfluenza-járványból, hogy a túl sok telep miatt terjed olyan gyorsan a fertőzés. Tehát, köznyelven fogalmazva, ha legyilkoljuk az állatokat és felszámoljuk a telepeket, akkor megakadályozzuk, hogy a vírus kipusztítsa az állományt. Ha leölünk mindent, nem lesz, amit a vírus megtámadjon. Hatalmas gondolat! „Big brain move”, ahogy az angol gúnyosan mondja. Még jó, hogy a Covid alatt nem jutottak hasonló következtetésekre. 

Ráadásul a magyar állattartás teljes tönkretételére még két milliárd forintot is elkülönítettek az adófizetők pénzéből. Ennyiből talán ki lehetett volna alakítani egy saját területet annak a pár fertőzött szarvasmarhának, aminek ürügyén komplett állományokat gyilkoltak le, teljesen értelmetlenül. Egészséges állatok ezreit ölték le, ezzel több évnyi vagy évtizednyi nemesítést téve semmissé. Hány gazda kedvét és megélhetését vették el így? És most lejátszhatjuk ugyanezt a baromfiaknál? Vagy komolyan azt gondoljuk, hogy aki most egy kis alamizsnáért bevállalja, hogy felszámolja a teljes telepét, három év elteltével majd ismét újrakezdi? A nulláról? Főleg, mikor azt látja, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ellehetetlenítse? 

Láttunk már ilyet

Aki pedig több évtizedet megélt már, talán emlékezhet, hogy a rendszerváltásnak csúfolt színjáték óta láttunk már párszor arra példát, mikor a magyar termelőknek azért fizettek, hogy ne termeljenek. A kétezres évek végén például az Európai Bizottság ajánlott hatalmas pénzeket, hektáronként nyolcezer eurót a szőlőkivágásokért a termelőknek. Tették mindezt „túltermelési válságra” és a „versenyképesség javítására” hivatkozva. A gyakorlatban viszont semmi másról nem szólt ez sem, mint a magyar piac felszántásáról, hiszen a franciák nem szeretik a riválisokat. Nem véletlen, hogy ebben az időszakban volt a magyar libamáj elleni hadjárat is, mely szintén francia termelőknek jelentett konkurenciát, így a magyarokat tönkre kellett tenni. A kormány akkor is hűen asszisztált ezekhez a folyamatokhoz, hiszen tudták jól, az EU-s csatlakozást nem adták ingyen. Igaz, akkor még Gyurcsány, illetve Bajnai voltak hatalmon. Most pedig „keresztény-nemzeti” vezetésünk elébe ment a folyamatoknak, s immáron ő maga fizetne azért, hogy még kevesebb magyar maradjon a gazdálkodó életmódnál. Elvégre a cél: egy kiszolgáltatott, behozatalra szoruló gyenge ország, egy összeszerelő üzem. Ez nem nemzetgazdaság, ez gyarmati helytartók politikája. 

Gyebnár Dávid