A sportolóverés kapcsán a Magyar Lovassport Szövetség inkább a rasszizmus miatt aggódik

A Magyar Jelen számolt be elsőként a felháborító esetről, miszerint a „borsodi tesák”, a Szuhai fivérek annyira otthonosan érezték magukat a felvidéki Somorján, hogy hátulról leütöttek, majd jól összevertek egy cseh díjugratót.
A 15 éves Rodrigó és rokonsága ezúttal még a klasszikus „szóváltást” sem várta meg, egyszerűen hátulról leütötték áldozatukat, majd agyba-főbe verték. Tették mindezt bosszúból. Ugyanis a versenyen a kis Rodrigó szexuálisan zaklatott egy lányt, mire az egyik pályaépítő asszisztens leállította, mintegy tudtára adva, hogy nem otthon van, civilizált világban pedig az ilyen viselkedés nem megengedett. Több se kellett a „tesáknak”, este a diszkóban jól berúgtak, majd hátulról leütötték és brutálisan összeverték a cseh versenyzőt, akit – a jóindulatú feltételezések szerint – csupán „összekevertek” a kis Rodrigó flörtölési szokásait kifogásoló munkatárssal. (Persze, az is egy igen reális forgatókönyv, hogy egyszerűen csak le akarták vezetni a feszültséget, s lényegében mindegy volt, kit vernek össze.) Aztán – még egy klasszikus – a nagymama nyilatkozott, aki tudni vélte, hogy a pulyák „ott se voltak”.
Viszik a jó hírünket a világba
A hír már önmagában rendkívül kellemetlen és megalázó magyar szemszögből, hiszen az ilyen esetekben mindig színvak médiumok nem győzik hangoztatni, hogy „magyar” sportolók vertek meg egy versenyzőt. Szót sem ejtve arról, hogy valójában az integráció csődjei csaptak le, ismételten bizonyítva, hogy ezek tetteit sohasem a „körülmények”, az „anyagi helyzet” vagy a „szociális gondok” vezérlik, hanem olyas valami, amiről közel 80 éve tilos szót ejteni.
„Szerencsére” a Magyar Lovassport Szövetség is itt van nekünk, hogy jelenlétével az egész esetet még vérlázítóbbá, még felháborítóbbá tegye. Az egy dolog, hogy a lincselőket (mert ez bizony közönséges lincselés volt) még csak fel sem függesztették. Ez önmagában nem meglepő, hiszen ezeket szélsőliberális bíráink is rendre felmentik. Akár azt is mondhatnánk, csak követték a magyarországi joggyakorlatot. De az, hogy mindezek után írnak egy 11-12 soros bejegyzést, amiben annyiszor leírják az elkövetők „magyar” származását, amennyiszer az csak lehetséges, ezzel úgy állítva be a történteket, mintha egy ilyen gyáva támadást egy magyar sportolócsalád is bármikor elkövethetne – az nemcsak a jó hírnevünk nemzetközi szinten történő tudatos lejáratása miatt dühítő, hanem azért is, mert egyszerűen valamennyi tisztességes magyar embert velejében sért meg.
A bejegyzés végén ráadásul kiderült az is, hogy az ilyen felháborító, hazánkat lejárató esetek kapcsán a Magyar Lovassport Szövetség nem a szankciókon gondolkodik, hanem a „rasszizmus” miatt aggódik. Úgy látszik, bármennyire is igyekeznek elbutítani a magyarságot, maradtunk még páran, akik nem vagyunk színvakok, és a sorok között olvasva is pontosan tudjuk, ha az elkövetők az integrálhatatlanok közül érkeznek. Az se véletlen, hogy az irányított média részéről se a kóserkonzervatívok, se a globalisták nem érezték fontosnak a hír közlését. Az ilyen szintű szerecsenmosdatás és kettős mérce az illetékesek részéről pedig csak olaj a tűzre…
Gyebnár Dávid
„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás