Van még igény a valóságra?

A mesterséges intelligencia fejlődésének következtében egyre több valótlan, generált tartalom vesz körül minket. Ez az emberek egy részét zavarja, egy másik része közömbös, viszont sokan fel sem fogják, mi folyik a világban, és a teljesen egyértelműen MI-videókat, képeket vagy zenéket úgy terjesztik, mintha azok értéket képviselnének.

Bizonyos szempontok szerint a legproblémásabb a zenék kérdése. Mióta a mesterséges intelligencia képes szinte valódinak ható hangzást kreálni gombamód elszaporodtak az „MI-zenészek”, az egyik ilyen már a hallgatottsági listák élére is tört az Egyesült Államokban. Ráadásul a Deezer kutatása szerint az emberek 97 százaléka képtelen megkülönböztetni a mesterséges intelligencia által írt zenét az emberitől.

Nem vagyok zenész, de a helyükben biztosan aggódnék: 

ha bárki előállíthat néhány sor begépelésével hasonló „műveket”, mint ők több hetes kőkemény munkával, akkor mi értelme lenne folytatni a szakmát?

Abban az esetben persze megmaradhatnak a hivatásuknál, ha van egy erős, határozott közönség, amely elvből visszautasítja a generált zenéket, és kiáll a hús-vér alkotóművészek mellett. A Deezer kutatása nem feltétlenül ad okot a bizakodásra: bár a válaszadóik több mint fele kényelmetlenül érzi magát attól a tudattól, hogy nem tudja, mit hallgat, a kíváncsiság győz. Kétharmaduk legalább egyszer szívesen meghallgatna egy teljesen gép által generált dalt, még ha csak a kísérletezés kedvéért is.

Az elkövetkező néhány év vízválasztó lesz abból a szempontól, hogy hagyjuk-e összefolyni a mesterséges intelligencia világát a valósággal. 

A pénzhatalom szándéka persze nem meglepő módon a két világ teljes összemosása, jól felfogott érdekük, hiszen a valósággal tisztában nem lévő ember sokkal könnyebben manipulálható. 

Az az ember pedig, akinek a valósága manipulálható, végleg megszűnik önálló döntéshozóként létezni.

Annyi botrány van, hogy már nincs botrány

Gyermekcipőben jár egyelőre az a politikai irányvonal, amely azt lenne hivatott megakadályozni, hogy mesterségesen generált tartalmakkal politikai lejáratást folytathassanak. A Mi Hazánk Mozgalomnak ugyan volt erre irányuló javaslata, azonban a kormányzat – mint sok más előremutató kezdeményezéssel – ezzel sem volt hajlandó érdemben foglalkozni, ebből le is vonhatjuk következtetéseinket.

De lépjünk egy lépést előre, hiszen csak akkor vehetjük észre a még nagyobb veszélyt, amit az MI-lejáratás hordoz magában. 

Annyi botrányról derülhet ki, hogy nem is volt valós, hogy a társadalom teljesen érzéketlenné válik az igazi, bizonyítható botrányokra is, rájuk fogva, hogy MI. 

Várjunk csak: Magyarországon a kifogások gyártásában élen járó Magyar Péter már pontosan ezt a stratégiát alkalmazta, mikor hangfelvételek szivárogtak ki róla olyan tartalommal, ami számára kedvezőtlen volt – ám karakterével és modorával teljesen megegyezett. Annyit mondott, hogy MI, a hívei elhitték és át is siklottunk felette.

Ez az abszurd gyakorlat lehet a jövő. Gyakorlatilag bármit megtehetnek vezető politikusaink, nem lehet majd bizonyítani, hogy megtörtént, mivel olyan mértékben fejlett a technológia, hogy pontosan ugyanolyan felvételt/képet/hangot képes készíteni seperc alatt. 

A hangosabbnak van igaza

A propagandában sajnos régóta működő elv, hogy ha elég hangosan és elég sokszor mondunk el valamit, azt igaznak fogja tekinteni az átlagember. A valóság elmosódásával bekövetkezhet, hogy semmi más nem számít majd, csak az, hogy ki tud hangosabban kiabálni.

Sovány vigasz, de az egyetlen esélyünk az lehet, ha kialakul az igény az igazságra és a valóságra. 

Ha most nem fejleszti ki magában a társadalom többsége a kritikus gondolkodás képességét, később már hiába erőlködnek néhányan, a falhoz fognak beszélni.

Van igény a valóságra? Egyelőre csak egy szűk rétegnek. Nekik kell most hangosnak lenniük.

Kapcsolódó: