A diplomácia tárgyalásos úton intézi az ügyeket – interjú Kusai Sándor diplomatával, volt pekingi magyar nagykövettel

A magyar–ukrán kapcsolatok mélypontja új kérdéseket vet fel a külpolitika mozgásteréről. Orbán Viktor válaszlépéseket kilátásba helyező szavai után Kusai Sándor volt pekingi magyar nagykövettel arra keressük a választ: melyek a diplomácia klasszikus eszközei a feszültségkezelésre? Interjúnkban a konkrét konfliktus helyett a diplomáciai kapcsolatok elméleti fokozatait és a diplomaták tényleges mozgásterét járjuk körül.

– Ha egy nullától tízig terjedő skálát vennénk, ennek mely pontjai milyen diplomáciai kapcsolatot jelenthetnek két ország között?

– A skála két végpontja az országok közötti feszültség tekintetében teljesen eltérő kapcsolatot mutat: nullához közel kitűnő ez a kapcsolat, tíz közelében pedig közel vagyunk a háborús összecsapásig, tíznél pedig már a fegyvereké a főszerep.

Azonban a diplomácia egy békés műfaj, ami azt jelenti, hogy amikor eldördül az első puskalövés, onnantól már nem diplomáciáról, hanem a két ország közötti fegyveres konfliktusról, háborúról beszélünk.

Ilyenkor megszakadnak a diplomáciai kapcsolatok, visszahívják az összes diplomáciai képviselőt, bezárják a képviseleteket. Ez közvetlenül a fegyveres konfliktus előtti utolsó pillanatokban szokott megtörténni. Szerencsére ez nem gyakori eset, de azért előfordult már ilyen a gyakorlatban. Mindeddig azonban ezt a potmétert fokozatosan lehet csúsztatni mindkét irányba: fölfelé és lefelé is.

– Mondana konkrét számokat magyar viszonylatban?

– Az én szakmai megítélésem szerint a jelenlegi magyar–ukrán viszony diplomáciai tekintetben valahol a nyolcas és kilences fokozat között van. Ha elérnénk a kilences fokozatot, akkor az azt jelentené, hogy leszállítjuk a diplomáciai kapcsolat szintjét a nagykövetiről alacsonyabbra. 

Volt a közelmúltban egy hír arról, hogy az ukrán külügyminisztériumba bekérették a magyar ideiglenes ügyvivőt. Ez nem azt jelenti, hogy nincs Ukrajnában magyar nagykövet, csak azt, hogy amikor ez történt, akkor a nagykövet nem volt Kijevben, sőt, nem is volt Ukrajna területén. Ennek több oka is lehet: mondjuk éppen szabadságon volt, esetleg betegség miatt hazatért gyógykezelésre, de az is előfordulhatott, hogy hazahívták utasításokat kérni vagy valamilyen egyeztetésen részt venni.

Tehát abból, hogy az ideiglenes ügyvivőt hívták be, még nem következik az, hogy leszállították a diplomáciai kapcsolatok szintjét, mert ha egy ilyen megtörténik, akkor azt be kell jelenteni. Amikor egy ország visszahívja a nagykövetét, ez kölcsönösségi alapon működik, vagyis azzal párhuzamosan ezt megteszi a másik fél is.

Ha eljutnánk a kilencedik fokozatig, minden bizonnyal megtörténne a nagykövetek kölcsönös visszahívása, és a kapcsolatok alacsonyabb szintre süllyednének.

Úgy látom, a magyar–ukrán viszonyban már elhagytuk a nyolcas fokozatot. Ha egy ország odáig megy, hogy bekéreti a nagykövetet vagy az ügyvivőt, és a diplomáciai csatornákon küldött kemény üzeneteket a sajtóban is visszhangozza, az már a súlyos feszültség félreérthetetlen jele. Ha ez a bekéretés nem került volna nyilvánosságra, akkor valamivel nyolcas alatt lennénk.

Megjegyzendő, nemrég Magyarországon kérették be az ukrán nagykövetet a külügyminisztériumba, és akkor valaki gondoskodott arról, hogy a magyar média bizonyos képviselői ezt megtudják. Így a minisztériumból kijövő nagykövetet a magyar riporterek faggatni kezdték, a nyilvánosság előtt meghurcolták, és így ebből a bekéretésből politikai propagandát csináltak. Ez már szerintem legalább nyolc és feles szintet jelent a skálán.

Ezek a szintek azonban a diplomáciai viszonyokra vonatkoznak, és nem érintik mondjuk a kereskedelmet, a pénzügyi kapcsolatokat, vagy más fontos tényezőket. Létezik még a politikai szféra is, amikor az elnökök, miniszterelnökök nem diplomáciai csatornákon, hanem a nagy nyilvánosság előtt üzengetnek egymásnak, néha nagyon keményen odaszúrva a másiknak. Azonban ez nem diplomáciai szféra, mert a diplomáciában csak békés módon, tárgyalások útján érintkeznek az államok egymással.

– Meghatározta a magyar–ukrán diplomáciai viszonyt a skálán, de mondjuk az USA és Oroszország hol helyezkedik el rajta?

– Ha elfogadjuk, hogy a nulla a legjobb állapot – ekkor van a legkisebb feszültség két állam között –, akkor mivel most

az Egyesült Államokkal kifejezetten jó a kapcsolatunk, a szintet nulla és egy közé tenném. Oroszországgal is most viszonylag jó a kapcsolatunk, a diplomáciában valahol négy és öt között lehetünk.

Ez is olyan feszültségszint, amit diplomáciai úton még nagyon jól lehet kezelni.

Érdekességként még egy országot említenék: Szlovákiát. Bár Ukrajna támogatása és a szankciós politika kérdésében közös álláspontot képviselünk – ami szilárd alapot adhatna a partnerségnek –, a kapcsolatunkat továbbra is beárnyékolják a megválaszolatlan történelmi kérdések. A Benes-dekrétumok megítélése és a szlovákiai magyar kisebbség helyzete olyan feszültségpontok, amelyek gátolják a két ország közötti teljes körű együttműködést. Ez is azt jelzi, hogy kapcsolatainkat komplexen kell néznünk, mert azok időben is változhatnak. Most szinte óránként egyeztetünk a szlovákokkal Ukrajna kérdésében, itt közös a célunk, viszont a Benes-dekrétumok kérdése még mindig nem oldódott meg, ami a későbbiekben majd okozhat feszültségnövekedést köztünk. Most a legfontosabb közös cél a Barátság vezetéken érkező olajimport stabilizálása, minden más tényező csak ezután következik.

– Tagja vagyunk az Európai Uniónak, az ottani tagországokat hova helyezné el a skálán?

– Egy országról már beszéltünk – Szlovákiáról –, de nézhetünk az unióból másokat is. Például a balti államokkal nem felhőtlen a viszony, hiszen teljesen más az irányunk Ukrajna, a háború, vagy a szankciók ügyében, emiatt a kétoldalú kapcsolatainkat sem látom különösebben virágozni. Tehát velük biztosan rosszabb a viszonyunk, mint mondjuk Franciaországgal vagy Olaszországgal.

Megjegyzendő, az Európai Unióra az a jellemző, hogy vannak a közös dolgaink, ezek az uniós diplomácia keretében zajlanak. De vannak a tagállamokkal kétoldalú ügyeink is, és ez a kettő ráadásul összevissza keveredik, mert az unió az egy különleges  képződmény. Egyrészt egy nemzetközi szervezet, de másrészt egy integrációs közösség. Vannak benne szuverén államok, akiknek vannak közös ügyeik is, emiatt itt még nehezebb megmérni ezeket az egymáshoz való diplomáciai viszonyokat, még inkább figyelni kell a napi történéseket, eseményeket.

Mert lehetünk jóban egy uniós országgal kétoldalú kapcsolatok alapján, de amikor Brüsszelben döntéshozatal van, akkor ott lehetünk bizonyos kérdésekben egymással szemben is.

Ellenkező eset is előfordulhat, hogy mondjuk a mezőgazdasági támogatások kérdése tekintetében Lengyelország és Magyarország egyeztet, és azonos állásponton van – ami javít a skálabeli helyzeten –, viszont, ha Oroszország megítélésében a lengyel miniszterelnök nyilvánosan támadja a magyart, akkor az rossz irányba mozdítja a skála mutatóját.

Egyszóval az uniós tagállamok közötti kapcsolatrendszer rendkívül összetett; ennek pontos dinamikáját és aktuális helyzetét csak naprakész, mélyreható elemzések révén lehetne hitelesen árnyalni.

– Ha távolabbra tekintünk, Irán háborúban áll több országgal is. Ez azt jelenti, hogy onnan visszahívtuk a nagykövetünket?

– Mivel mi nem vagyunk a háború részesei, nem láttam arról jelentést, hogy mi visszahívtuk volna. Sőt, arról sem tudok, hogy bármilyen diplomáciai lépés lett volna magyar vagy iráni részről. Tehát szerintem továbbra is van Teheránban magyar nagykövetség, és Budapesten is van iráni nagykövetség, és ezek végzik feladatukat.

Bár, hogy a teheráni hogyan működik ilyen háborús körülmények között, az mindig a helyzet függvénye. Ha egy nagyvárost bombáznak, akkor nyilvánvalóan a nagykövetség dolgozói figyelik az eseményeket, de azért az idő nagy részét egy óvóhelyen töltik, hiszen a diplomata elsődleges feladata, hogy életben maradjon, mert csak akkor tud dolgozni.

A második feladata pedig az, hogy a lehető legobjektívebb, legpontosabb jelentést írja a helyzetről. Ezt a jelentést azután megkapja a külügyminisztérium, a külügyminiszter asztalára kerül, aki ebből (is) tájékozódik az ottani helyzetről. Az a fontos, hogy a döntéshozók legyenek pontosan tisztában azzal, hogy ott helyben mi történik.

A külföldről beérkező tudósításokat egyébként szét kell választani, aszerint, hogy a sajtó munkatársa, vagy egy diplomata írja-e. Az előbbi a széles közvéleménynek ír, míg az utóbbi csak a kormányának szánja tudósítását. Azután az már a kormány dolga, hogy a diplomata tudósítását részben vagy egészben publikálja-e, vagy sem, és milyen módon. Ebbe már a diplomatának nincs beleszólása, neki az a dolga, hogy pontos, precíz, reális, objektív képet küldjön a kormányának, ha pedig valamire utasítják, azt hajtsa végre. Ameddig azonban ilyen feladatot nem kap, addig figyel, és a megfigyeléseiből jelentést ír. Fontos még, hogy egy diplomata csak legitim eszközökkel gyűjtheti az információkat, erről még 1961-ben – Bécsben – nemzetközi szerződést kötöttek az országok.

Nem feledkezhetünk meg egy lényeges szempontról: a kint élő vagy tartózkodó magyar állampolgárok diplomáciai képviseletének és támogatásának fontosságáról sem.

Egy ilyen háborús válsághelyzetben a közel-keleti nagykövetségeink mindegyikére – beleértve az iránit is – igaz, hogy jelenleg a legfontosabb feladatuk az ott tartózkodó magyar állampolgárok biztonságának garantálása, szükség esetén kimenekítésük megszervezése, vagy a biztonságos kint tartózkodás feltételeinek biztosítása, lehetőségeikhez mérten.

Ez érthető módon egy válsághelyzetben minden diplomáciai képviseletnek mindig az elsődleges prioritása.

Kapcsolódó: