„Germanisztán” befogad – láthatatlan háború a déli határnál

2025. július 30-án megjelent a berlini székhelyű Epoch Times (Idők Tanúja) nevű nemzetközi lap németországi hasábjain egy hiteles cikksorozat, ami a Magyarországon áthaladó migrációval foglalkozik. A cikkek írójának, Szentmagyari S. Máriának első, eredeti német nyelvű írását itt olvashatják el. Az írás magyar nyelvű fordítását tartalmi változtatások nélkül közöljük. A cikk gördülékenysége érdekében megtartottuk az eredeti személyes névmásokat.

Átokháza – így nevezték egykor ezt a magyar települést, a pusztító aszály és a sivár, homokos vidék miatt. Ma a migrációs válság egyik tűzvonala. A falu közvetlenül a magyar–szerb határ mentén fekszik – tulajdonképpen az Európai Unió délkeleti kapuja. Hivatalos neve: Ásotthalom.

2015-ben itt jelentek meg először nagyobb migránscsoportok, főként a Közel-Keletről és Közép-Ázsiából. A balkáni útvonalon keresztül igyekeztek Nyugat-Európába – egy új élet reményében. Orbán Viktor miniszterelnök (Toroczkai László, akkor még Ásotthalom polgármestere ötlete alapján – a szerk.) itt húzatta fel a kettős védelmet nyújtó határkerítést, amely heves politikai és társadalmi vitákat váltott ki Európa-szerte.

A kerítés ellenére a csempészhálózatok ma is sikerrel juttatják át a migránsokat a határon. Létrákkal, drótvágókkal törnek utat, majd járművekkel viszik tovább az embereket nyugat felé. Felforgatva ezzel a helyiek eddig nyugodt életét.

Az úti cél: valahol délen

Tíz évvel a válság kezdete után, amikor újra fokozódik a migrációs nyomás, két férfi várt rám a déli határnál hogy elmeséljék, mi történik valójában.

A helyzet hangulatához illően 2024. július 16-án borult, nyirkos idő fogadott minket. Budapesttől Szegedig sűrű forgalom lassította az utat. A találkozási pontot ezúttal nem cím alapján, hanem GPS-koordináták és egy kézzel rajzolt térkép segítségével találtam meg. Idegenként nem könnyű eligazodni – olyan volt, mintha egy krimibe csöppennék, viszont hamar rájöttem, hogy ez nem egy film, hanem maga a valóság.

Ásotthalom környékét homokos talaj, ritkás erdők és tágas földek jellemzik. A falu központja kicsi, a lakók nagy része a külterületen él és dolgozik. Itt még él a tipikus magyar tanyavilág – gyakran kilométerekre él a legközelebbi szomszéd. A közvetlen határ mentén sűrű erdő kezdődik, ami látszólag végtelenül nyúlik el a síkságon.

Miután letértem a főútról, keskeny földutakon haladtam tovább egy benőtt, bokros vidéken át. Amikor megérkeztem, a tanya kapuja kitárult, három nagytestű kutya rontott elő – mögöttük feltűnt Balog Attila. Attila az önkéntes tanyasi polgárőrség tagja, amely a rendőrség munkáját segíti a környéken.

Ahogy a csendes udvaron ültem el sem tudtam képzelni, hogy alig néhány lépésnyire, a sűrű erdőben nap mint nap migránscsoportok vágják át a kerítést, nyugat felé tartva.

Attila kávéval kínált, majd megmutatta az udvar végén álló vaditatót, amit a párjával építettek. Vaddisznók, sakálok, rókák, őzek járnak ide rendszeresen – de elmondta, néha migránsok is megállnak itt. Előfordul, hogy nemcsak a vaditatónál időznek, hanem be is hatolnak a kertbe – ilyenkor Attila riasztófegyverrel kényszerül megvédeni a családját.

Időközben eleredt az eső, ezért az erdei sétánkat későbbre halasztottuk. Addig is megkérdeztem Attilát, hogyan keveredett bele a határvédelem veszélyes világába.

„Nem alkalmazhatunk kényszert”

„Valójában a polgárőrök klasszikus feladatkörébe nem tartozik bele a migránsok feltartóztatása, de az élet itt felülírta a szabályokat” – mondta el Attila. A válság kezdetén voltak napok, amikor 1500 ember lépte át illegálisan a határt. Egyszerűen cselekedni kellett.

A polgárőrség a közbiztonságot szolgálja, de nem rendelkezik rendőrségi jogkörökkel. Ásotthalom község 4000 lakosából mintegy 1200-an külterületen, tanyákon élnek, a település területe pedig 162 négyzetkilométer. Ilyen nagy területet kell néhány polgárőrnek lefednie.

A rendőrséggel ellentétben a polgárőrök nem alkalmazhatnak semmilyen kényszerítő eszközt – még szolgálati járművük sincs. „Nem intézkedhetünk a migránsokkal szemben, nem motozhatjuk meg őket” – tájékoztatott Attila. „Csak eléjük állhatunk, és felszólíthatjuk őket, hogy álljanak meg.”

„A 2019 és 2022 közötti időszak volt a legkeményebb. 2015-ben még nem volt kerítés sem, de akkor még nem is okoztak komolyabb problémákat a helyieknek a migránsok, akkor nem mentek be a tanyákra, és nem csempészautókkal száguldoztak, hanem a határon átjutva egy-egy nagyobb közlekedési csomópont mellett maguk várták a hatóságokat, hogy menekült státuszért folyamodhassanak” – idézte fel vendéglátónk. 

2017-től azonban megváltozott a helyzet. Akkor megjelent a környéken az albán maffia, a szervezett embercsempészet első jeleként. Gyakorlatilag egy mini háborút kirobbantva az itteni hatóságokkal. A szerbiai oldalon azóta is gyakran találnak a csempészeknél fegyvereket, gépfegyvereket és az egymás közti lövöldözések, gránátok robbantása is előfordul. 

Kérdésemre, hogy van-e azoknál fegyver, akiket itt elfognak, Attila elmondta, hogy a rendőri átvizsgálás során nagyon gyakran találnak késeket. Olykor lövéseket is lehet hallani. A polgárőrök ilyen szempontból elég védtelenek, mert vészhelyzet esetén is legfeljebb gázspray-t alkalmazhatnak. A szerencse, hogy nem akarnak balhét, csak minél hamarabb kijutni „Germanisztánba” – tette hozzá. 

Tele a bozót a migránsok nyomaival

Ahogy az eső eláll, felkerekedtünk és Attila házától pár száz méterre sétáltunk egyet az erdőben. A kutyák is velünk jöttek, aminek kifejezetten örültem. Valahogy biztonságérzetet adtak. 

Különösen akkor, amikor a bozótban megláttam a migránsok elhagyott táskáit, levetett ruháikat, palackokat, mindenféle szemetet. 

Miközben nézelődtünk, éreztem hogy megszúr valami a nadrágomon keresztül. Ahogy lenéztem, láttam, hogy tele van a nadrágom egy szúrós növény kis tüskéivel. Pedig óvatosan lépkedtem, de az egész környék tele volt ezzel a növénnyel. Nem lehet egyszerű itt bujkálni, gondoltam magamban. 

Attila elmondta, hogy sokszor egészen pici gyerekcipőket, vagy pelenkákat is találnak, bár nagyrészt fiatal férfiak jönnek. Maguk után pedig töménytelen mennyiségű szemetet hagynak, az egész környék tele van vele. Nemrég egyetlen délelőtt alatt 100 helyi lakos segítségével három nagy konténernyi szemetet szedtek a környéken. 120 köbméternyi szemét gyűlt össze, csak egy kisebb erdőrészből. 

Általában az irataikat is hátrahagyják – szólalt meg az erdő csendjében Attila – ezek ugyanis csak a Szerbiáig való határátkelésig hasznosak nekik. Az viszont érdekes, hogy minden egyes megtalált papíron január elsejei születési dátum szerepel. Attilától kaptam is egy olyan fényképet, ahol ezt látni. 

3,5 millió euró

De sok egyéb érdekesség is előkerülhet egy-egy gyűjtés során. Attila 2019-ben az erdőben, a tanyája mellett talált egy eldobott papírt, amit aztán átadott a rendőrségnek. A papíron arab írással kiolvashatóan egy útleírás volt, városnevekkel mint például, Budapest és Bécs, több európai város neve mellett. Az útleírás egy szerbiai bankszámla egyhavi kivonatának a hátoldalára volt írva. Tételesen több oldalon keresztül utalások szerepeltek rajta arab nevű személyektől. Egy havi forgalom a bankszámlán konkrétan 3,5 millió euró volt, és 10 000 euró volt a legkisebb tétel.

A korábbi kutatásaim során olvastam is, hogy több ezer euró egy út díja. De vajon honnan van a migránsoknak, akik a csempészeknek fizetnek, ilyen sok pénzük? – kérdeztem Attilát. 

Az évek során sok migráns volt, aki mesélt nekünk a történetéről – válaszolt Attila. Eladják mindenüket. Egyszer egy férfi elmondta neki, hogy ők a családjával Afganisztánban jelentkeztek be egy csempészhez azzal, hogy Németországba mennének. Mire azt felelték neki, hogy az bizony sokba fog kerülni. Ezért a megegyezés a következő volt: A szülők meg a testvérek elmentek az emberkereskedőhöz dolgozni. A fiút meg elhozták ingyen. Mondván, hogy majd, ha átjut Németországba és ott menekült státusza lesz, és kapja a pénzt, vagy dolgozni kezd, akkor majd megváltja őket kétszeres áron. Nagyon sok ilyen történetet hallottam – tette hozzá Attila. 

Riadólánc van a helyiek közt

Ahogy a bozótosban mászkáltunk, megcsörrent Attila telefonja. Értesítették hogy nemsokára mehetünk megnézni a kerítést. Még világosban, hogy lássuk a kerítésvágások nyomait. 

A kerítéshez majd a helyi mezőőr, Nagy Sándor vitt el minket. A mezőőri munkakör hasonló a rendőréhez, de csak az adott település külterületén járhat el, főként a földeket és a hozzájuk tartozó épületeket, ingóságokat felügyeli. A mezőőrök is szorosan együttműködnek a polgárőrökkel. Meglepődtem hogy milyen nagy az összefogás. 

Majd megkértem Attilát, hogy mesélje el, hogy is néz ki egy konkrét akció. Általában 10-20-30 fős csoportokban jönnek mostanában át a kerítésen. Aztán keresik az úgy nevezett „sétáltató” segítségével a csempészautót, hogy elinduljanak nyugat felé. A sétáltató feladata lényegében annyi, hogy a kerítéstől a csempészautóig viszi őket, aztán megy a következő csoportért. 

„Ha a helyiek tanyája mellett elmegy egy ilyen csoport, azonnal hívnak minket és sorra jelzik a tanyások, hogy éppen merre tartanak. A helyi kutyák ugatása is jelzi a mozgást. A polgárőrök sokszor hamarabb ott vannak, mint bármelyik hatóság, hőkamerával keresik a migránsokat a bozótban. Persze szoros az együttműködés a mezőőrrel és a rendőrökkel. Közös fogásokra is gyakran sor kerül.” – mondja el Attila.

Megfigyelhető, hogy a sétáltatóknál csak ritkán van hátizsák, legtöbbször csak telefon van náluk, amin kapják az utasításokat. Őt követi a hátizsákos csapat. A migránsoknak mindig több cuccuk van, ezért nem mindig sikerül őket egyszerre a csempészautókba bepakolniuk. 

Kilenc migráns követi a sétáltatót az Attila kapuja alatt készült kamerafelvételen. Rövid idővel később látni, hogy háromnak nem juthatott hely a csempészautóban, és mennek visszafelé a sétáltatóval az erdőbe. Videó: Balog Attila jóvoltából

A csempészek felszereltsége, akik a sétáltatóknak az utasításokat adják, az utóbbi időben egyre komolyabb. Olyan is előfordult, hogy a migránsok drónokkal figyelték meg Attilláék csoportját. Jóllehet akkor is sorozatban jeleztek a tanyatulajdonosok, hogy éppen merre mozog a csoport, mielőtt odaértek volna a migránsok, ahol a polgárőrök vártak rájuk, már visszafordították őket a csempészek. 

Ha mégis sikerül őket elkapni, igyekeznek szétszaladni. A csempészek ilyenkor gyakran cserben hagyják a helyszínen a migránsokat. Egyszer épp azért hívtak – mondta Attila –, mert a migránsok elvesztek az erdőben, miután a csempész ott hagyta őket. Ezek aztán segítséget kértek a rendőrségtől, mert egy beteg gyerek volt velük. Hihetetlen, hogy mennyire szervezettek. Vesztes helyzetben gyakori, hogy kivesznek a csapatból egy embert és visszajön vele a csempész. A rendőri erőket lekötik ezzel, a többiek mennek tovább amerre tudnak. „Aki itt van az már fizetett. A sétáltatókat nem érdekli, hogy utána mi lesz a migránsokkal ezután”. Ők maguk pedig nem félnek attól, hogy elkapják őket, mert legrosszabb esetben is csak visszaküldik őket Szerbiába a rendőrök. 

Betörések és félelem 

Attila egy kávé mellett megmutatta, hogy hol vannak kamerák elhelyezve a kerítésénél. Megkérdeztem, hogy volt-e már valami nagyobb atrocitás, kell-e félni helyiként a mindennapokban? 

Hozzájuk többször is betörtek, mint megtudtam. Nem egyszer fordult elő, hogy éjszaka arra ébredtek, hogy a rendőrök épp az ő tanyájuk körül üldözik a migránscsoportot. Volt, hogy bedöntötték a kerítést is, de szerencsére a kutyák sem voltak tétlenek – mondta Attila. Ő relatíve nagyobb biztonságban érzi magát mert van neki civilként egy gumilövedékes fegyvere, amit figyelmeztetés céljából többször is elsütött már. „Nem egy éjszakát töltöttem az udvaron a fegyverrel a kezemben, amikor a nagy tömegek jöttek, nagyjából a Covid-időszakban” – tette hozzá Attila. 

Olyan, hogy fizikailag rátámadtak volna, azonban nem fordult még elő. Más tanyákba is általában vízért, élelemért, vagy áramért mennek be. Sokszor elhagyott tanyákat szemelnek ki erre a célra, ahol van áram, hogy feltölthessék a telefonjaikat.

A sarkon van Attila húgának egy tanyája, ahová a migránsok berendezkedtek. Még hosszabbítót is beszereztek maguknak telefontöltőkkel. Emiatt Attila húgáék inkább kiköttették az áramot. Vannak olyan barátaik is, akik emiatt inkább lebontották az elhagyott tanyát, a felújítás helyett.

Elmondta, akadtak azonban súlyosabb esetek is. A televízióban is bemutattak egy esetet: egy magyart a határ szerb oldalán támadtak meg hogy ellopják a kerékpárját.  A lakosok odamentek segíteni, a lopást sikerült megakadályozniuk, de a bicikli tulajdonosát egy kés fokával halántékon ütötték, aki ettől menten elájult. Pontosan tudták, hová kell ütni, hogy azonnal ártalmatlanná tegyék. Egyértelmű, hogy ilyen jellegű kiképzésen sokan átestek közülük. 

Noha jó az összefogás, de régen félelem nélkül engedték el a gyerekeket játszani a környéken. Most a migráció durvulása óta még a buszhoz sem engedik ki a gyerekeket egyedül. A környéken soha nem volt ennyi nagy testű kutya mint most, aki csak teheti minél több nagytestű kutyát vásárol. 

Folytatjuk…