loading
Menü
Támogatás

A világ jobbá tételéért hozott áldozat célja éppen az, hogy másokat is megerősítsen (+VIDEÓ)

2025. szept. 11. 18:37
2 perces olvasmány
A világ jobbá tételéért hozott áldozat célja éppen az, hogy másokat is megerősítsen (+VIDEÓ)

A Magyar Jelen főszerkesztőjével, Horváth Tamással beszélgettünk röviden Charles Kirk halála kapcsán a közbeszéd állapotáról, valamint jobboldaliságról, baloldalról és azok viszonyáról. „Vigyázz, mert lógni fogtok”írta nekem a TikTok-csatornám egyik videójához egy profil már a merénylet után. A téma tehát idehaza is aktuális.

Charles Kirk magyar idő szerint szerda este veszítette életét, miután egy merénylő torkon lőtte egy egyetemi rendezvényen Utah államban. Jelenleg még nagyon sok a kérdés az eset körül, azonban már most is vannak olyan vonatkozások, melyek a szélesen vett jobboldal és a baloldal felől is értékelhetőek, elemezhetőek. 

Erre tettünk kísérletet a Jelen Podcast extra adásában Horváth Tamással, akivel felidéztük a 2023-as budapesti eseményeket, valamint a baloldal erőszakhoz való hozzáállását. Beszéltünk ezen túl arról a közdelemről is, melyet aktivisták, újságírók és politikusok vívnak nap mint nap, cserébe pedig rengeteg mocskolódó, fenyegető üzenetet kapnak, kapunk politikai, világnézeti ellenségeiktől. Emlékezetes lehet, hogy néhány éve a szélsőbaloldali Mérce értekezett arról, hogy szerintük el lehet követni erőszakos cselekményeket a szélsőjobboldaliakkal szemben.

Vagyis az a hozzáállás, ami az Egyesült Államokban a jobboldaliak elleni merényletekhez vezetett, idehaza is jelen van a baloldalon.

A legfontosabb tanulság azonban szerintünk az, hogy a jobboldalnak továbbra sem kell félnie, nem helyezhetjük magunkat az áldozati pózba, hiszen az ellenség célja éppen a félelemkeltés, miközben a mások által meghozott áldozatoknak kifejezetten erősítenie kell azokat, akik bármilyen fronton, területen vállalják a küzdelmet a világ jobbá tételéért.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás