Meghalt Zsengellér Zsolt, egykori labdarúgó és sportújságíró

Zsengellér Zsolt katonaévei alatt a Nagykanizsai Dózsa játékosaként az NB III-ban szerepelt, majd 1964-ben a Laziónál vehetett részt próbajátékon, később az FC Chiasso színeiben játszott a svájci élvonalban is. 1970-ben jelentkezett a Képes Sport és a TeleSport közös pályázatára, a Pályabelépőre. Több ezer pályázó közül került be a vetélkedő tizenkettes döntőjébe, amelyet követően munkát kapott a sporthetilapnál, ahol 1970-től 1983-ig dolgozott gyakornokként, munkatársként, majd a labdarúgórovat vezetőjeként. Tudósított a 1978-as argentínai vb-ről és az 1980-as olaszországi Eb-ről is. 1986-től 2003-ig a Sportfogadásnál dolgozott.
A Magyar Sportújságírók Szövetségében (MSÚSZ) az utóbbi években az etikai bizottság tagja volt. A szervezet 2003-ban Feleki László-díjjal, a Puskás Nemzetközi Futballalapítvány pedig 2021-ben Szepesi-díjjal jutalmazta. Az MSÚSZ életműdíját idén júniusában kapta meg.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás