loading
Menü
Támogatás

Hat gyalogost elütött, három közülük életét vesztette

2026. márc. 18. 20:15
2 perces olvasmány
A nyomozó hatóság által a szemle során készült fényképfelvétel, amelyen a baleset helyszínén az érintett gépjárművek láthatók | Forrás: Magyarország Ügyészsége A nyomozó hatóság által a szemle során készült fényképfelvétel, amelyen a baleset helyszínén az érintett gépjárművek láthatók | Forrás: Magyarország Ügyészsége

A Debreceni Járási Ügyészség minősített közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy nő ellen, aki nekiütközött egy másik autónak, majd a járművek a járdára sodródva hat gyalogost ütöttek el – közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a csekély közlekedési rutinnal rendelkező vádlott 2024. március 4-én délután személygépkocsival közlekedett Debrecenben az igen forgalmas útszakaszon. A nő a megengedett sebességhatárt túllépve vezetett, továbbá kellő körültekintés nélkül, szabálytalanul váltott sávot, így nekiütközött a mellette közlekedő személygépkocsinak. Mindkét gépjármű jobbra sodródott, majd a járdára felhaladva együttesen hat gyalogost ütött el – olvasható a közleményben.

A helyszínen, illetve nem sokkal később, kórházba szállítást követően 3 sértett életét vesztette. Egy sértett súlyosan, két személy könnyebben sérült.

A szövegből az is kiderül, hogy a Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádirat mértékes indítványként azt rögzítette, hogy amennyiben a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén beismeri a bűncselekmény elkövetését a vádiratban foglaltak szerint és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, őt a járásbíróság 6 év fogházbüntetésre ítélje és végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás