loading
Menü
Támogatás

Izraeli minisztereket tiltottak ki Hollandiából

2025. júl. 30. 10:07
2 perces olvasmány
Izraeli minisztereket tiltottak ki Hollandiából

A holland kormány beutazási tilalmat rendelt el két izraeli miniszter: Becalel Szmotrics pénzügyminiszter és Itamár Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter ellen – jelentették be hivatalosan július végén. A döntés hátterében a politikusoknak tulajdonított, palesztinok elleni gyűlöletkeltés, valamint az illegális telepbővítések nyílt támogatása áll.

Caspar Veldkamp holland külügyminiszter közleménye szerint a két izraeli vezető „többször is erőszakra uszított a palesztin lakosság ellen, következetesen támogatta a megszállt területeken létesített, nemzetközi jogba ütköző telepek terjeszkedését, és etnikai tisztogatásra buzdított a Gázai övezetben”. Hollandia az első EU-tagállam, amely formálisan is persona non grata státuszba helyezett izraeli kormánytagokat.

A döntést diplomáciai lépések is kísérték: Hágában bekérették Izrael nagykövetét, és a holland kormány jelezte, hogy támogatja az Európai Unió további lépéseit, köztük kereskedelmi szankciókat vagy tudományos együttműködések korlátozását, ha Izrael megszegi a humanitárius segélyezés feltételeit.

Az ügy háttere, hogy Szmotrics és Ben-Gvir hosszú ideje a nemzetközi közösség célkeresztjében áll. Több nyilatkozatukban nyíltan buzdítottak a palesztin települések „felszámolására”, és támogatásukról biztosították a Ciszjordániában történt izraeli telepes támadásokat. Az elmúlt hónapokban több nyugati ország – köztük az Egyesült Királyság, Kanada és Ausztrália – már pénzügyi szankciókkal sújtotta őket.

A holland döntés új szintet jelent az Izraellel szembeni diplomáciai fellépésben, különösen azután, hogy az EU több tagállama is egyre élesebben bírálja az izraeli hadműveleteket Gázában. A holland kormány közlése szerint a cél nem Izrael elszigetelése, hanem az, hogy a nemzetközi jogot és az emberi jogokat súlyosan sértő politikai szereplők felelősségre vonhatóak legyenek – függetlenül pozíciójuktól.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás