loading
Menü
Támogatás

Antiszemitizmus miatt nem fogad több gázai menekültet Franciaország

2025. aug. 1. 12:36
1 perces olvasmány
Illusztráció Illusztráció

Nem fogad be több menekültet a Gázai övezetből Franciaország mindaddig, amíg ki nem vizsgálják, milyen hibák vezettek ahhoz, hogy korábban beengedtek a térségből egy olyan gázai diákot, aki antiszemita bejegyzéseket tett közzé a közösségi médiában – jelentette be pénteken Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter.

Egyetlen ilyen típusú evakuálásra nem kerülhet sor, amíg le nem vontuk a szükséges következtetéseket ebből a vizsgálatból – mondta a miniszter a France Info műsorszolgáltatónak. Hozzátette: 

újra ellenőrzik a Franciaországba beengedett gázaiakat. 

Franciaország több száz gázai menekültet fogadott be azóta, hogy az övezetben újra fegyveres konfliktus robbant ki Izrael és a Hamász palesztin iszlamista szervezet között 2023 októberében. A szóban forgó ügy egy fiatal nőt érint, aki július 11-én érkezett Franciaországba, és egy kormányzati ösztöndíj keretében a tervek szerint ősztől a lille-i politikatudományi egyetem, a Sciences Po Lille hallgatója lett volna. 

Azonban időközben kiderült, hogy a nő zsidók megölésére buzdító bejegyzéseket tett közzé az interneten, és emiatt megvonták tőle az ösztöndíjat. A lille-i ügyészség terrorizmusra való felbujtás gyanújával eljárást indított ellene, illetve azt is vizsgálják a hatóságok, hogy a bejegyzéseket miért nem vették észre korábban. Barrot azt is közölte, hogy a lánynak „nincs helye Franciaországban, távoznia kell”, a sorsáról egyeztetéseket folytatnak.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás