A szövetségi kormány több mint 630 millió eurót fizet a Gates Alapítványnak

A Berliner Zeitung friss beszámolója szerint a német szövetségi kormány 2027-ig több mint 630 millió eurót utal a Gates Alapítványnak. Ez a pénz különböző táplálkozási, digitalizálási és egészségügyi projektekbe áramlik, így az ilyen jellegű együttműködésekben a német befektetések teljes összege 2002 óta már eléri a 3,8 milliárd eurót. A számadatok parlamenti vizsgálatokból származnak, és világosan mutatják, hogy ezek a pénzcsatornák több egymást váltó kormánykoalíció idején is változatlanul fennmaradtak.

A hivatalos magyarázat szerint Németország ezeket a megállapodásokat „fejlesztési projektek” támogatásaként kezeli, ahol Berlin és a Gates Alapítvány együtt finanszírozza ugyanazokat a kezdeményezéseket. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a német minisztériumok – főként a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Minisztérium (BMZ) – közpénzből pénzelnek világméretű egészségügyi, táplálkozási és digitális programokat, a Gates Alapítvány betársuló befektetéseivel kiegészítve. A parlamenti adatok különösen nagy összegeket mutatnak a „digitális átalakulás” címkével futó kezdeményezésekre, amelyek mögött gyakran a globális technológiai és gyógyszeripari érdekek húzódnak meg.

2017 és 2025 között több ilyen közös program százmilliókat nyelt el a német adófizetők pénzéből. A teljes programcsomag már közel három évtizede működik, és milliárdok kerültek bele – függetlenül attól, hogy épp melyik párt vagy koalíció kormányzott Berlinben. Ezek a kötelezettségvállalások messze túlélnek egy-egy választási ciklust, és olyan hosszú távú pénzügyi terheket jelentenek, amelyek a választási eredményektől függetlenül megkötik a jövőbeli kormányok kezét.

A finanszírozási rendszer különös helyzetet teremt: a német állam bizonyos esetekben többet fizet be például az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelmet hirdető Globális Alap kasszájába, mint maga a Gates Alapítvány. Mégis, a programok irányítása nem a német politikai célokat követi, hanem egy nemzetközi „konszenzusra” hivatkozik – ami a gyakorlatban gyakran a nagy adományozók és nemzetközi NGO-k érdekvilágát tükrözi. Hasonló a helyzet más szervezeteknél is: a német pénz befolyik, de a döntési jogkör aránytalanul kicsi.

Jó példa erre a Globális Egészségügyi Befektetési Társaság (Global Health Investment Corporation). Bár a Gates Alapítvány támogatásával hozták létre 2012-ben, ma már jelentős mértékben támaszkodik a német állam tőkebevonására, amely a BMZ-n és a KfW fejlesztési bankon keresztül történik. A gond az, hogy a befektetési döntéseket nem közvetlen német felügyelettel, hanem nemzetközi testületek hozzák meg, így a német közpénzek sorsa idegen érdekek szerint alakul.

A parlamenti ellenőrzés erősen korlátozott. A több évre előre lekötött kifizetések csökkentik a törvényhozás mozgásterét, miközben a bonyolult nemzetközi együttműködések szétszórják a felelősséget különböző országok és szervezetek között. A Bundestag képviselői kapnak ugyan működési jelentéseket, de ezek többnyire attól a hivataltól érkeznek, amelyik jóváhagyta az eredeti kiadásokat is. Az ellenzéki képviselők, amikor az eredményességet vagy lehetséges alternatívákat firtatják, gyakran falakba ütköznek: a bürokrácia nemzetközi vállalásokra hivatkozva söpri félre a kérdéseket.

Az uniós szintű egyeztetés újabb akadályt jelent a nemzeti döntéshozatalban. A tisztviselők előszeretettel hivatkoznak „EU-szintű megoldásokra”, amikor meg kell védeniük olyan kiadásokat, amelyek egy tisztán hazai vitában jó eséllyel nagyobb ellenállást váltanának ki. A több országot átfogó keretrendszer így politikai védőpajzsként működik, lehetővé téve, hogy az azonos gondolkodású nemzetközi partnerek közötti megegyezések felülírják a hagyományos költségvetési ellenőrzést.

A hivatali apparátusban dolgozó állandó tisztviselők olyan intézményi kapcsolatokat ápolnak, amelyek átlépnek minden kormányváltáson. 2002 óta a kifizetések kormánytól függetlenül folyamatosan áramlanak, ami azt mutatja, hogy a hivatalnoki gépezet lendülete a választói akarat felett áll. Az állandó személyzet olyan pénzügyi vállalásokat köt, amelyekhez az utódkormányok is kénytelenek tartani magukat, így szűkítve a demokratikus mozgásteret a közpénzek elosztásában.

Az összegek nagysága felveti a kérdést, vajon mekkora árat fizet Németország más területeken. Az ország jelentős infrastrukturális hiányosságokkal, az energiaátállás óriási költségeivel és súlyos demográfiai problémákkal küzd, amelyek mind nagy állami befektetést követelnének. A nemzetközi vállalások azonban olyan forrásokat kötnek le, amelyek hazai feladatokra is fordíthatók lennének, különösen egy megszorított költségvetési helyzetben.

A finanszírozási rendszer megnehezíti a polgári felügyeletet. Az összetett nemzetközi együttműködések szétszórják a felelősséget különböző szervezetek és joghatóságok között, így egyre nehezebb követni, hogy az adófizetők hozzájárulásai miként válnak a német közösségeket valóban előnyösen érintő konkrét eredményekké. A demokratikus elszámoltathatóság sérül, amikor az erőforrások áramlása túl szétaprózott ahhoz, hogy hatékonyan lehessen ellenőrizni azokat.

Az átláthatóság hiánya tovább súlyosbítja a felügyelet nehézségeit. Az adókon keresztül finanszírozó állampolgároknak alig van lehetőségük arra, hogy befolyásolják a programok legfontosabb feladatait, vagy hogy a forrásokat hazai, jobb megoldások felé irányítsák. A demokratikus hiány egyre nő, ahogy a kötelezettségvállalások összege nő, miközben a közvetlen elszámoltathatósági eszközök továbbra is gyengék maradnak.

A 3,8 milliárd euró hatalmas összeg, amelyet német infrastrukturális fejlesztésekre, oktatásra vagy szociális ellátásra is lehetett volna fordítani. Ezek a folyamatos nemzetközi átutalások korlátozzák a hazai politikai lehetőségeket, mert csökkentik a nemzeti célok megvalósításához szükséges anyagi mozgásteret. A kompromisszumok különösen láthatóvá válnak a költségvetési megszorítások és a versengő igények időszakaiban.

A jövőbeli költségvetési vitáknak mérlegelniük kell a nemzetközi együttműködés előnyeit a hazai szükségletekkel szemben. A Gates Alapítvány partnerségei jól példázzák, miként kell egyensúlyozni a nemzetközi kötelezettségvállalásokat a hazai szükségletekkel, különösen akkor, amikor a pénzügyi forrásokra többirányú nyomás nehezedik.

A parlamenti vizsgálatok, amelyek feltárták ezeket a finanszírozási szinteket, rámutatnak a törvényhozás ellenőrző szerepének fontosságára a nemzetközi megállapodások demokratikus elszámoltathatóságának fenntartásában. A rendszeres felülvizsgálatok biztosítják, hogy a változó német érdekek kellő figyelmet kapjanak az erőforrások elosztásának alakulásában.

Különösen aggasztó, hogy a Gates Alapítvány kulcsszerepet játszik a világméretű oltási kampányok szervezésében, miközben ezzel együtt jelentős befolyást gyakorol a nemzeti egészségügyi döntésekre is – amire a Covid-járvány idején is láthattunk példát. Ezek a folyamatok egyre inkább túllépnek a hagyományos nemzetállami határokon, és olyan nemzetközi irányítási rendszereket erősítenek meg, amelyek háttérbe szorítják a német állampolgárok érdekeit.

Ez a kérdés azonban nem csupán Németország számára jelent kihívást. Magyarország számára is létfontosságú, hogy megőrizze egészségügyi és fejlesztéspolitikája önállóságát, és ne engedje, hogy külföldi alapítványok vagy nemzetközi szervezetek túlzott befolyást szerezzenek a hazai döntéshozatalban. Az ilyen külső nyomás veszélyeztetheti a magyar polgárok érdekeit és az ország szuverenitását. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy a hazai döntéshozók és a társadalom is komolyan foglalkozzanak ezzel a problémával, és megakadályozzák, hogy Magyarország egy átláthatatlan, nehezen ellenőrizhető globális elit kiszolgáltatottjává váljon.

(A Berliner Zeitung, Brownstone Institute, Transparenztest nyomán)