loading
Menü
Támogatás

Izrael lebombázott egy teheráni zsinagógát

2026. ápr. 7. 10:46
2 perces olvasmány
Illusztráció egy korábbi bombázásról | Kép forrása: AP Illusztráció egy korábbi bombázásról | Kép forrása: AP

Egy teheráni zsinagóga teljesen megsemmisült az izraeli-amerikai légitámadások során kedden kora reggel – jelentette a Mehr iráni hírügynökség és a Sargh című helyi napilap nyomán az MTI.

Előzetes információk szerint a Rafi-Nia zsinagóga teljesen megsemmisült a ma reggeli támadásokban” – írta a Sargh.

A zsidóság elismert vallási kisebbség Iránban, ahol kis zsidó közösség él. Nagy részük elmenekült az országból az iszlám köztársaság 1979-es kikiáltása után. Hivatalos adatok hiányában az iráni zsidó közösség létszámát több ezer főre becsülik. 

Az országban csak Teheránban több zsinagóga is található.

A Sargh napilap a kedden megsemmisült zsinagógát az ország keleti részén fekvő horászáni régióban élő zsidók egyik legfontosabb imahelyének nevezte.

Iránban a síita iszlám az államvallás. Az alkotmány azonban a szunnita iszlámot, a zoroasztrizmust, a judaizmust és a kereszténységet vallási kisebbségként ismeri el.

Ezzel párhuzamosan az izraeli hadsereg kedd reggel felszólította az irániakat, hogy estig ne utazzanak vonattal és ne menjenek vasútvonalak közelébe. 

A vonatokon és a vasútvonalak közelében tartózkodás életveszélyes” 

– figyelmeztetett perzsa nyelvű X-fiókján az izraeli haderő.

Iránban a háború kezdete óta szigorúan korlátozzák az internetet, így az átlagos irániak számára nehéz megtekinteni a világhálón közzétett figyelmeztetéseket. A külföldön működő perzsa nyelvű műholdas hírtelevíziók azonban beszámolnak róluk, így az információk bejuthatnak Iránba.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás