Húsvéti prédikáció Krisztus feltámadásának örvendetességéről

Az ésszel felérhetetlen, hittel vallott krisztusi megváltás öröme húsvétvasárnap ajándéka. „Ez a nap, melyen a Noé bárkájából kiröpült galamb olajágat hozott: mivel a keresztfán kibocsátott lelke Krisztusnak gyakori köszöntésében pax vobisnál, békességnél egyebet nem forgatott szájában” – tanítja nekünk majd négyszáz év távolából Pázmány Péter (1570–1637) húsvétvasárnapon.  Békesség legyen velünk – ma sincs ennél aktuálisabb kívánság az Európa keleti végein, őseink meótiszi földjén dúló háború idején. A bíboros esztergomi érsek veretes szavú húsvéti tanítása nehéz olvasmány, de olyan erőt és megújulást ad léleknek és szellemnek egyaránt, amely miatt érdemes átrágni magunkat rajta.  

Hiszen Krisztus az, aki legyőzte a halált: „Hol vagyon most a halál fullánkja? Hol vagyon foga, győzedelme? A halálnak halála lészek, úgy mond Krisztus. (...) Feltámadása által elnyelte a halált, hogy boldogságának örökösei legyünk. Mindezek, a hatalmas ellenségeken győzedelmi ezen a napon tetszettek meg, melyre nézve méltán mondhatjuk: ez a nap, melyet örömünkre teremtett az Úr. Örvendezzünk és vigadjunk ez napon!”

M. S. mester: Feltámadás (1506) (forrás: kultura.hu)

„Nem ok nélkül rendelte Krisztus, hogy azon a napon lenne feltámadása, melyen a világ kezdetiben, legelőször a világosságot teremtette, és amelyet deákul Dies Solis, Napnak napjának neveznek. Mert ezzel azt akarta jelenteni, hogy 

olyan a Krisztus országában az ő feltámadásának dicsősége, minémű evilágban a világosság. 

A világosság fenevadakat megrettenti, és az embereket munkára ébreszti, úgymond Szent Dávid. A világosság oly nagy vigasztalására vagyon az embernek, hogy aki ezt nem látja, semmi öröme nem lehet annak. (...) A világosság nélkül semmi gyümölcse nincsen a földnek, és ez okon haszontalan és üres volt a föld, valamíg Isten a világosságot nem teremtette.”

„Másik örömünk a Krisztus feltámadásából az, hogy ezen a napon reménység adatott feltámadásunkrúl, és testünk dicsőségéről. Mert amely Isten feltámasztotta a mi fejünket, Krisztust, megeleveníti a mi testünket, mivel az ő lelke mibennünk vagyon.”

„Mert jóllehet emberi természete szerint Dávid gyökeréből származott vesszőnek virága volt Krisztus, amint Izsaiás nevezi, de az isteni személynek egyesülésére nézve Krisztus volt gyökere Dávidnak, sőt az egész emberi nemzetnek, és ahhoz képest nevezi magát szőlőtőnek, minket pedig szőlővesszőknek. Igyekeztek azon a zsidók, hogy ezt a gyökeret kifeszegessék, és azért mondották: Jer, szaggassuk ki gyökerestül őtet az élők földjéből, hogy neve se maradjon. De ezt végbe nem vihették, mert igen mélyen oltatott volt az isteni személynek egészségébe: hanem kivágák őtet, de ki nem ásák.(...) Kivágatik bezzeg a halál fejszéjével a mi testünk is, de mivel a mi gyökerünk, a Krisztus él, ismét megújul a feltámadásnak kikeleti eljővén.”

A reformátusnak született, munkásságával a katolicizmust megújító Pázmány Pétert Kosztolányi Dezső a magyar próza atyjának nevezi (Nyugat, 1920. 19–20. sz.): „Amint a »bíboros Cicero« megszólal, az ég közeledik a földhöz, és minden megmarkolhatóvá válik” – írja róla, a magyar stílus esszenciáját mutatva Pázmány írásművészetében. Ezzel hat ránk is, mai keresztényekre, hisz mi sem különbözünk annyira a Pázmányt hallgató egykori hívektől. 

Pázmány húsvéti útmutatása igaz utakra terel minket, ahogy előtte Szent István, utána Bocskai vagy Rákóczi. A magyarok seregei, ha Pázmány zászlaja, a keresztény hit, erkölcs és kultúra lobogója alá gyűlnek, bátran állhatnak meg az utolsó ítélet napján az irgalmas Isten színe előtt. Vasárnap lesz aznap is.