A farkasok visszatérése kedvező hatással lehet a teljes ökoszisztémára

A nagyragadozók állománynövekedése Európa-szerte megfigyelt jelenség. Magyarországon az Északi-középhegységben újra megtelepedett a szürke farkas és az eurázsiai hiúz, de az északkeleti országrészben egyre gyakrabban kóborolnak át Szlovákiából barna medvék is - írja az elobolygonk.hu. 

A természetvédelmi világalap, a WWF magyarországi szervezetének nagyragadozók programját vezető Patkó László bízik abban, hogy ezen fajok megmaradása hosszútávon hozzájárulhat az élőhely változatosságához és az erdők természetszerűbbé válásához.

A nagyragadozók visszaszivárgásának egyik oka a zsákmányállat csülkösvad-fajok, a vaddisznó, az őz és a gímszarvas állományainak folyamatosan növekedése.

A ragadozók visszatérését a nemzetközi szabályozások is segítik, hiszen a régebben legális, ám meglehetősen kegyetlen csapdázó, vagy mérgezéses gyérítést egyaránt tiltja a jog, csakúgy, mint az orvvadászatot, amiért Magyarországon akár három év börtönbüntetés is kiszabható.

Kedvez a ragadozóknak az emberi szemléletben bekövetkezett változás is, ugyanis a korábban jellemző erdőgazdálkodást egyre szélesebb körben váltja fel a természetközeli gazdálkodás, aminek köszönhetően kontinensünk megőrizheti összefüggő erdejeit.

 A nagyragadozók visszatérése hívta életre 2017-ben a EuroLargeCarnivores nemzetközi programot, amelynek nemcsak védelem és a monitoring, hanem az emberek és a vadvilág közötti konfliktusok csökkentése és megelőzése is a célja.

Ez azért is lényeges, hiszen a konzervációbiológiai kutatások egyértelművé tették:

minden élőlénynek fontos szerepe van az ökoszisztéma fenntartásában.

Szemléletváltás a századfordulón

A ragadozókkal szembeni mentalitást Robert Paine amerikai biológus változtatta meg végérvényesen, aki a vízi ökoszisztémát felhasználva bizonyította a lépcsőzetes hatások (kaszkádhatások) létét és fontosságát. Ő írta le először, hogy a tengeri csillagok mint ragadozók mennyire fontosak a tengeri sünök és a kagylók állományának szabályozásában, amelyek természetes ragadozóik nélkül elszaporodva a korallzátonyok fajdiverzitását veszélyeztetik.

A WWF Magyarország a EuroLargeCarnivores projekt keretében az alábbi infografikán foglalta össze a nagyragadozók főbb hatásait az ökoszisztémákra:

[caption id="attachment_47172" align="aligncenter" width="622"] Fotó: WWF[/caption]

A konzervációbiológiai szakirodalom szerint az ökoszisztémákban betöltött szabályozó hatás kétirányú lehet. Amikor lentről felfelé szabályozódik egy állomány vagy az egész rendszer, akkor a táplálékpiramis alapját alkotó termelők (növények) a legfontosabb szabályozók. Kevesebb növény esetén szűkösebb forrás áll rendelkezésre az elsődleges fogyasztók, a növényevők számára, és ez hatással van a másodlagos fogyasztókra, a ragadozókra is. Az állományszintű szabályozás másik esete, amikor a táplálékpiramis csúcsán elhelyezkedő csúcsragadozók a növényevők, vagyis az elsődleges fogyasztók zsákmányolásával ezeknek a népességeire gyakorolnak markáns hatást.

Vagyis, a farkas, mint csúcsragadozó nem csak zsákmányszerzéssel, de már puszta jelenlétével (a prédafajokban keltett félelemérzettel) is csökkenti a szarvasállományt, ami pedig segíti a növényevő állatok táplálékának, például a facsemeték regenerálódását. Tehát a farkasok jelenléte kedvező a fáknak és a cserjéknek is, ami hatással lehet a fákon fészkelő madarakra, vagy a talaj erodálódására is.

Patkó szerint ezek a több szinten átívelő, mintegy hullámként terjedő és az ökoszisztéma több szereplőjére kiható változások a kaszkádhatások, amelyek kutatása jelentős a visszatelepülő vagy éppen az új élőhelyet elfoglaló, nagy testű ragadozók esetében.

Kiemelt kép forrása: hdkepek.blog.hu / Brian88

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!