Lehull a baloldalról a demokrácialepel

A Becsület Napja bár februárban van, a Pride betiltása kapcsán tavasszal ismét a közbeszéd része lett. A Magyar Jelenen két videót is készítettünk (itt és itt nézhetőek vissza), ezekben a gyülekezési jog megnyirbálása miatt nyavalygó balliberális politikusoknak és tüntető szimpatizánsoknak tettünk fel kérdést a vonatkozó jogszabály 2018-as korlátozásával kapcsolatban. Egy hónappal a kérdésfeltevés után pedig ott tartunk, hogy balliberális megmondóemberek mintha a fogukat húznák, úgy ismerik el kénytelen-kelletlen, hogy van igazságunk a kérdés feszegetésében.

Nagyon fontos azonban néhány dolgot tisztázni. Egyrészt le kell szögezni, hogy mi nem engedélyeznénk a Budapest Pride-rendezvényt, de nem azért, mert a gyülekezést akarnánk tiltani, hanem a rendezvény Isten-, élet-, ember- és családellenes törekvései és ideológiai háttere miatt. Másodsorban, az is teljesen világos, hogy nem lesz engedélyezve a februári megemlékezés a jelenlegi jogi környezetben és politikai berendezkedésben, legyen kormányon akár a Fidesz, akár a baloldal. Nem azért tiltotta be a jelenlegi kormány, hogy most meghátráljanak. Nekik az is jó, ha mind a Becsület Napja, mind a Pride be van tiltva – nem eszmei, hanem hatalomtechnikai és népszerűségi okokból. Nem is baj persze, ha a kitörés napi megemlékezés nem változik barackfás dalolászássá, mint június 4., vagy egy üres munkaszüneti nappá, ahogyan október 23. 

A baloldal pedig egyértelmű, hogy sosem fogja legitimálni a megemlékezést, mondjanak erről bármit a mikrofonok előtt. A kérdés felvetését és a téma napirenden tartását mégis fontosnak tartom. 

Az ugyanis szerintem önmagában is egyfajta siker, hogy a közbeszéd része lett a megemlékezés betiltása úgy, hogy nacionalista oldalról sikerült kommunikációs sarokba szorítani a baloldalt. 

Azt a baloldalt, amely bár a szabad gyülekezést tűzte zászlajára, mégis álságos módon utasítja el döntő részben a kitörés napi megemlékezést pusztán világnézeti alapon. Az általunk feltett kérdésre adott válaszaik bizonyítják igazán ugyanis, hogy ez a mostani harc, tüntetés, hídfoglalás nem a szabad gyülekezésről vagy a szólásszabadságról szól. Hanem a baloldal „értékeinek” és annak a folyamatnak a megvédéséről, mely évszázadok óta egyre több és több baloldali „vívmányt” erőltetne rá az emberiség egészére, ha akarja azt, ha nem. 

A vörös vagy kék szabadságot, a „sokszínű” testvériséget és a magasat a mélybe taszító egyenlőséget.

Ez ellen a folyamat ellen harcoltak évtizedeken, évszázadokon, sőt, évezredeken át oly sokan, amióta „az első baloldali”, Lucifer fellázadt az Isteni rend ellen. Ugyanez a lázadás döntötte be Rómát, később az európai birodalmiságot, ugyanennek a küzdelemnek volt az egyik legheroikusabb momentuma 1945. február 11-én, amikor a sötétség beálltával elindult a kitörés. Az esemény, amit a baloldal azóta is üldöz, ebben a törekvésében méltó partnert találva a Fideszben.

Most pedig az ennek a megemlékezésnek kapcsán feltett kérdés volt az, amely igazán lerántotta a leplet az ismét valamiféle kollektív, egyetemes szabadságról hablatyoló baloldal valódi szándékairól. Amelyről kiderült, hogy nem akar semmi mást, csak szabadságot saját magának és a gonoszság tervének, melynek végén Lucifer döntené teljesen romba mindazt, amit Isten jósága teremtett.