Tényleg csak a választások előtt „látszik” a Mi Hazánk?

A kampány közeledtével fel-fel bukkannak olyan vélemények, mikor egy-egy mi hazánkos rendezvény kerül szóba, hogy „persze, mert közelednek a választások”, „ilyenkor bezzeg itt vannak, aztán négy évig semmi”, „csak szavazatot akarnak maximalizálni” stb. De vajon tényleg erről van szó? Tényleg nem csinál semmit a nemzeti ellenzéki párt két kampány között?

Aki csak a Facebookról vagy az irányított médiából tájékozódik, abban ez a kép alakulhat ki, hiszen a „függetlenobjektív” sajtót azért fizetik, hogy hazudjon és manipuláljon. S eme sajtó bizony előszeretettel tesz úgy, mintha a Mi Hazánk nem létezne. (Manapság ez amúgy is divatos hozzáállás velük kapcsolatban. Ha nem illenek bele a narratívánkba, csak tegyünk úgy, mintha nem léteznének. És máris eltűnt a „hiba” a képletből.) A kormánypárti sajtó szintén elhallgatja a pártot, két okból. Egyfelől igen kényelmetlen számukra, mikor kenyéradóik képmutató, korrupt mivoltára mutatnak rá Toroczkaiék. Másfelől, az ellenzéki pártok közül a Mi Hazánkban van csak meg a potenciál, hogy szavazókat vegyen el a Fidesztől. Főleg a tisztességes, gondolkodó, nemzeti érzelmű rétegre tud hatni, mely jelenleg – jobb híján – a kormánypártot támogatja.

A párt, amely a kezdetektől az utcán van

A Mi Hazánk 2018-ban alakult, miután Vona Gábor sikeresen kivégezte az egyetlen pártot, mely képes lett volna úgy leváltani a NER-t, hogy az embereknek nem csak Orbán-gyűlöletet, de egy programot, egy víziót is kínált. Toroczkai László ezt követően tulajdonképpen két éven keresztül, megállás nélkül járta az országot. A különbség közte és Magyar Péter között az volt, hogy őt nem felturbózta, hanem letiltotta a Meta algoritmusa, hiszen mellette tisztességes, magyar emberek álltak, nem londoni Facebook-alkalmazottak. Így hiába jutott el megannyi településre, azt az algoritmus nem tolta az emberek arcába, az irányított média pedig tudatosan elhallgatta. 

Az első esemény, amely átütötte az elhallgatás falát egy évvel később jött, egy igen színvonalas és nagyszabású Horthy-felvonulás keretében. Ez a felvonulás a későbbi években is rendre megrendezésre került. Függetlenül attól, hogy a nemzeti oldal mit gondol a kormányzó személyéről, akit bőven lehet (és kell is) bírálni, maga az esemény több volt egy nosztalgiamenetnél. Sokkal inkább a nemzeti erők összefogásáról szólt, az egyre erősebb, egyre inkább elszabaduló globalista förmedvénnyel szemben, melynek a főváros mindig is valóságos keltetője volt. 

Csak a szavazat maximalizációra játszik? 

A mai kor emberének a politikához való hozzáállása meglehetősen érdekes. Ha a politikai szereplők mást se csinálnak, csak a másikat mocskolják, akkor amiatt panaszkodik, hogy „egyik se különb”, és „mind csak a politikai sárdobálásban érdekelt”. Ha viszont egy párt valami olyat tesz, ami érdemben rezonál a társadalom bizonyos rétegeire, akkor „csak szavazatot maximalizál”, „hiteltelen”. Ergo az is baj, ha csinál valamit, meg az is, ha nem. A Mi Hazánk esetében is hallható eme érv, azt az emberek viszont szeretik elfelejteni, hogy a nemzeti ellenzéki pártnál sohasem az volt a szempont, hogy mi az, ami a legtöbb szavazatot hozza. Hanem az számított, hogy mi az, ami a párt értékeivel összeegyeztethető. Erre egyébként a legjobb példa az abortuszellenességük. Modern világunkban kb. mindenki alapjognak tekinti az abortuszt, és szabályosan kikérik maguknak, ha bárki korlátozni szeretné a gyerekgyilkosságokat. A Mi Hazánk mégis szembe ment ezzel a trenddel, és a gyermekek védelmére kelt (lásd: szívhangrendelet). Nem is volt népszerű. 

De azt is szeretik elfelejteni ugyanezen emberek, hogy mikor betört a Covid-járvány, a társadalom jelentős része – köszönhetően a politikusok, a média és az orvosok triumvirátusának – szabályosan rettegett „korunk pestisétől”, és bármilyen korlátozást elfogadott a túlélés érdekében. Toroczkai László volt az első politikus, aki ki merte mondani, hogy valami itt nincs rendjén, és ez a járvány nem is arról szól, mint amit el akarnak velünk hitetni. Ott és akkor óriási kockázatot vállalt, hiszen nem tűnt irreális forgatókönyvnek, hogy a szavazók „konteós bolondként” elküldik a fenébe, ami a Mi Hazánk végét jelentette volna. A globalista sajtó a kormánymédiával karöltve mindent meg is tett azért, hogy ez így legyen. Az, hogy a társadalom egy része végül a Mi Hazánknak adott igazat, abban a helyzetben koránt sem volt egyértelmű. Ám Toroczkai hitt benne, hogy neki van igaza, és fellépett a Covid-intézkedésekkel szemben. A párt olyannyira beleállt a kérdésbe, hogy később országszerte demonstráltak, hiszen egyedüli erőként voltak jelen vidéken is. Nem egy fővárosi, elitista formációról beszélünk, hanem valódi nemzeti pártról, valódi, helyben élő képviselőkkel. A jobbára apolitikus népet is sikerült valamennyire megmozdítaniuk, a legtöbb vidéki településen több százan tüntettek a teljesen értelmetlen, elhibázott korlátozások és a kötelező oltások ellen. A tüntetéssorozat végén Budapesten több mint ötezer ember gyűlt össze. 

Közvetlenül a parlamenti választások utáni nyáron pedig a rezsimegszorítások ellen indított országos tüntetéssorozatot a Mi Hazánk, amire megint nehéz lenne azt mondani, hogy „csak a kampány miatt”, hiszen évekre voltunk a következő választásoktól. A több százas demonstrációkat az irányított média ezúttal is teljesen elhallgatta, ez azonban nem érdekelte a pártot, mentek tovább előre töretlenül. 

A Mi Hazánk képviselői folyamatosan az utcán vannak 2018 óta, hol a fúrt kutak megsarcolása ellen, hol a készpénz védelmében gyűjtöttek ajánlásokat. Mindkettőt eredményre is vitték, hiszen a kormány mindkét esetben meghátrált. Tehát, még csak azt sem lehet mondani, hogy saját szórakoztatásukra vagy „parasztvakítás céljából” standoltak. Volt az ügy, amiben hisznek, és amiért kiálltak. Napelemesek védelme, Hungulf, Hazai Vásár, Pajtárs Mozgalom – ha mindent ki akarnék bontani, amit a Mi Hazánk tett az elmúlt hét év alatt, könyvet kellene írnom. 

Kampányfogás a bűnözés elleni fellépés, melynek bizony vannak etnikai vonatkozásai?

Eme írás megszületésének tárgya a párt közelgő demonstrációja Szolnokon. Aki járt már a szolnoki állomáson, annak aligha kell bemutatni a város közbiztonsági helyzetét. Mely egyre csak romlik, köszönhetően egyrészt az impotens kormányzásnak, másrészt a ténynek, hogy a magyarság önként adja át élettérét az életképesebb népeknek. Változásra van szükség, ez minden normális ember számára egyértelmű kell legyen. És ezt a változást társadalmi nyomással lehet elérni. Ekkor jöttek a „nagy megfejtések”, hogy ezt ismerte fel a Mi Hazánk, és a „kampány kezdetével” rá is repült a témára. A probléma ezzel csak az, hogy a párt a kezdetektől szervezett demonstrációkat a brutális gyilkosságok helyszínén, hogy felhívják a figyelmet a közbiztonsági helyzet tarthatatlanságára. Épp úgy ott voltak Sályon, ahogy kiálltak a deák téri áldozatokért, s ahogyan Jászapátiban is felvonultak.  

Az már más kérdés, hogy ellentétben a pesti vonaglással, ezeken a demonstrációkon nem jelentek meg százezrek. Úgy látszik, a magyar társadalom már beletörődött, hogy az etnikai alapú bűnözéssel együtt kell élnie, és addig nem kíván foglalkozni vele, míg nem ő az áldozata. A Mi Hazánk pontosan ezt az apátiát próbálja meg felszámolni az ilyen megmozdulásokkal, mely távolról sem kampányfogás számukra. Elég csak visszaemlékezni Toroczkai László 2015 előtti akcióira. Vagy tán azok is csak „megágyaztak” későbbi pártja „szavazatmaximalizáló akcióinak”? Ezt remélem senki sem gondolja komolyan…

Gyebnár Dávid

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

Kapcsolódó: