Európai civilizáció: végső visszaszámlálás?

Napjainkban a fehér nemzetek folyamatos és gyorsan növekvő intenzitású támadásnak vannak kitéve, amelyet a „Nyugat”, vagyis a fehér civilizáció elleni demográfiai dzsihádnak nevezhetünk, hiszen a nyugati világban radikális demográfiai változás (szó szerint: népességcsere) zajlik a színes bőrűek tömeges bevándorlása következtében. Ha Európába özönlésük ilyen ütemben folytatódik, legkésőbb az évszázad közepére a fehérek kisebbségbe fognak kerülni a legtöbb nyugat-európai országban. Gazdag István írása.

A 3500 éves fehér civilizációt fokozatosan kitörlik a történelem lapjairól, és ha egyszer eltűnik… örökre eltűnik. Ez a kolosszális kataklizma sokkoló módon alig 100–125 év alatt fog bekövetkezni: a múlt század ötvenes éveiben kezdődött és 2050–2075 körül teljesedik be, hacsak valami nem állítja meg a kozmopolita oligarchiát abban, hogy véghez vigye a Nyugat lerombolását. Természetesen az európai földrész keleti fele sem fogja megúszni az „elszínesedést”, legfeljebb a nyugatihoz képest 25–50 éves fáziskéséssel fogja elszenvedni azt.

Ez a gyarmatosító bevándorlás lényegében annak a népességrobbanásnak a természetes következménye, amely kizsigereli Afrikát, lehetetlenné téve számára bármiféle fejlődést, felszítva törzsi-etnikai-vallási konfliktusait. Egyetlen évszázad alatt a fekete földrész lakossága majdnem megtízszereződött! Az 1900-ban számlált százmillióról 2015-re egymilliárdra nőtt. Az évszázad közepén 2–3 milliárd, az évszázad végén pedig 4,2–4,5 milliárd lesz az afrikaiak száma, és a világ akkori össznépességének 40 százalékát fogják alkotni. 2050-ben tíz újszülött közül négy afrikai lesz, a fekete földrész drasztikus túlnépesedését eredményezve. Ilyen kilátások ismeretében hogyan is remélhető, hogy az afrikaiak nem fognak a védtelen és öregek által benépesített európai „eldorádóba” özönleni? Egy olyan eldorádóba, ahol a nők puszta hedonizmusból már nem akarnak szülni, ahol a férfiak megkérdőjelezik saját nemi identitásukat, és ahol minden férfias magatartást machónak, vagyis fasisztának tekintenek. A politikai osztály és a média emocionális hisztériája és könyörületre ösztönzése, valamint az etnomazochista értelmiség „másságot” sztároló diskurzusa által lefegyverzett európaiak arra ítéltettek, hogy zokszó nélkül elszenvedjék mindezt.

Az évszázad végére tehát a több mint négymilliárdnyi afrikaiból bőven jut majd Európába, és mivel a fehérek átlagéletkora 62 év lesz, számítani lehet elöregedett népességünk lecserélésére. Minden adott, hogy mindenki hozzánk jöjjön, és hogy kedvesen együttműködjünk a nagy megsemmisítésünkben. Mi, kelet-európaiak, ugyanolyan kedvesen fogjuk hagyni, hogy megszállják országainkat, mint a németek, a franciák, a svédek és a többi nyugati az övékét. Semmit sem fogunk tenni ellene, mert teljesen egyformák vagyunk: az európai humanitárius kultúra kedves kasztráltjai, a posztkeresztény zombicivilizáció nyájas bűnbánói, a nemzetállamok likvidálására törekvő globális kapitalizmus mohó fogyasztói – ezek vagyunk mi, „modern” európaiak. Ezt a déli inváziót mindenki ünnepeli és bátorítja, kivéve azokat, akik szeretik, ha a sárba tiporják és rasszistának titulálják őket. Mivel ilyenek nemigen vannak, mindenki engedelmeskedik. Fizikai ellenállás? Kizárt dolog. A mai európaiak legfeljebb a pénzükért hajlandók harcolni, a hazájukért már a kisujjukat sem fogják megmozdítani, ahogyan azt a legfiatalabb korosztály fegyveres honvédelemmel kapcsolatos hozzáállását vizsgáló felmérések egyértelművé teszik. 

Elképesztő a nemtörődömség, amellyel hagyjuk magunkat elsodorni a kozmopolita „világfaluban”. Nem mintha most történne meg először, hogy egy civilizáció eltűnik a süllyesztőben. Az okok? Az európai társadalmak elöregedése, elnőiesedése, elhájasodása; az adósság alapú fogyasztás és a kollektív élősködés folyamatos növekedése; a humanitárius propaganda „megőrült keresztény erényei” (G. K. Chesterton), amelyek szerint ha van a Földön egymilliárd szegény pára, akkor azoknak okvetlenül hozzánk kell jönniük, hogy a nyakunkon élősködjenek; a televízió pillérén és a lustaságunkon alapuló totális dezinformáció; a politikusok árulása, akik szinte kivétel nélkül a NATO, a Wall Street és a vén Európát likvidáló stratégiájuk szolgálatában állnak a káosz elméletének apostolaiként, a zemberek mégis újra és újra bizalmat szavaznak nekik, mert akárcsak a Bourbonok, a zemberek sem tanulnak semmit, de mindent elfelejtenek – és éppen erre apellál a képviseleti demokrácia intézménye.

Bármennyire is durván hangzik, az európai etnomazochista „elitek” saját népeik kulturális és demográfiai megsemmisítésére törekednek. A korszak uralkodó ideológiájává emelt antirasszizmus cégére alatt valójában egy par excellence faji és rasszista célkitűzést követnek, amely nem más, mint az őshonos népességek fokozatosan eltüntetése Európából. Ennek érdekében bátorítják és elősegítik a harmadik világbeli más fajú elemek bevándorlását, egyre növekvő adósarcokkal kiszipolyozzák és elszegényítik az őshonos népi és középosztályokat, szándékosan letörve gyermekvállalási hajlandóságukat és így végletesen megroppantva natalitásukat, velük szemben szociális, gazdasági, jogi és kulturális téren előnyben részesítik az idegeneket, bátorítják a társadalom iszlamizálódását, mindennek a megkoronázásaként pedig démonizálják, üldözik és büntetik a „nagy népességcsere” ellenzőit, akárcsak az antirasszista ideológia kritikusait. Ebben a gyászos folyamatban – mondjuk így – a „globalizmus” játssza a főszerepet, amely a „piaci fundamentalizmus” nevében mindenáron el akarja törölni a nemzeti kötelékeket és az etnikai identitásokat, különösen az európaiakét. Céljuk eléréséhez a globalista éceszgéberek számíthatnak az európai balliberális értelmiség többségére, az európai konkurencia letörésében érdekelt egyes amerikai politikai-gazdasági körökre és persze magára az iszlámra, illetve annak különböző kormányzati és vallási tényezőire.

Az európaiak iszlámmal szembeni lehetséges behódolásának egyik előjele a konvertiták növekvő száma. Akárcsak a Balkánon az oszmán uralom alatt, az iszlám hitre való áttérés a Stockholm-szindróma, vagyis az önvédelemre való törekvés megnyilvánulása. A konvertita behódol új urainak, és neofita buzgalmában fanatikusabbnak mutatkozik náluk. Az iszlamizmus európai dzsihádistáinak mintegy ötöde őshonos, jellemző módon a régi keresztény kultúrájú középosztályból származik. Nihilista ámokfutásuk során a skizofrénia és a mazochizmus ugyanazon tüneteit mutatják, mint a ’60-as, ’70-es évek trockistái, akik nagyrészt szintén „kispolgári csökevények” voltak. Ami a nőket illeti, ők többnyire abban a reményben veszik fel Mohamed vallását a külvárosokban, hogy így majd megmenekülnek az állandó zaklatástól, amely Mohamed harmadik világból importált hívei részéről éri őket. Az európaiak eszmei-lelki szempontból sincsenek kellőképpen felvértezve az iszlámmal szembeni ellenállásra. A „másság” és „idegenség” feltétlen szeretetét prédikáló xenofília ideológiája kormányozza ezt az öngyilkos magatartást, amely valójában a keresztény karitász szekularizált, „humanista” formája. Rossz lelkiismeret, bűnbánat, faji öngyűlölet társul ideológiai szofizmusokhoz, amelyeknek az orwelli újbeszélben sulykolt vezérmotívumai: nyitottság, sokszínűség, különbözőség, együttélés stb. Noha a köznép nem hisz bennük, az uralkodó ideológia nehéztüzérsége lekaszál minden eretneket, annál is inkább, mert a szólás szabadságát egyre inkább korlátozzák a bevándorlás és az iszlám témájában is. A vélemény kifejezése kockázatossá válik, tehát inkább hallgatunk, mert a bátorság már nem egy széles körben osztott erény. A zsidó és muzulmán kisebbségek mindenütt előjogokat és mentességeket élveznek, mindenhol megfélemlítenek és fenyegetnek, az őshonosok pedig egyre hátrálnak és velük együtt a jogállam is.

Sok liberális és balos kimondottan élvezi a nyugati fehér civilizáció folyamatban lévő megsemmisítését. Ezek a frankfurti iskola kulturbolsevista ideológiája által agymosott etnomazochista fehér zombik gyűlölik a Nyugatot és a fehéreket, főleg a fehér férfiakat, mert ez utóbbiakat hibáztatják a világ összes problémájáért. Azt képzelik, hogy ha majd a fehéreket „kiküszöbölik” vagy legalábbis kisebbségi státuszba kényszerítik, akkor a világot végre újjáépíthetik a marxista utópia alapján, örök békét és édeni harmóniát teremtve, ugyanakkor figyelmen kívül hagyva a fehérek monumentális civilizációs teljesítményeit. A tudomány, a technika, a mérnökség, az orvoslás területén a fehérek hozzájárulása összehasonlíthatatlanul jelentősebb, mint az összes többi fajé együttvéve, és eredményeikből az egész emberiség profitált. Afrika népessége például sohasem növekedett volna ilyen elképesztő mértékben a fehér orvostudomány vívmányai nélkül, amely ily módon akarva-akaratlanul megteremtette a fehér emberiség puszta létét fenyegető afrikai demográfiai robbanás objektív feltételeit.

A fehéreket a politikai korrektséggel megfélemlítik, behódolásra kényszerítik, és évtizedek óta „toleranciára” idomítják, mert úgymond „a sokféleség az erőnk”, holott ez a liberális lózung egy orbitális hazugság, a történelem ugyanis éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Az igazság az, hogy a faji-etnikai diverzitás minden nemzet rákfenéje. A harmadik világbeli invázió miatt panaszkodó fehérekre rásütik a „gyűlölködő”, a „rasszista”, a „xenofób”, a „bigott”, az „iszlamofób”, a „náci” stigmát. Ezeket a szókimondó fehéreket szisztematikusan megfélemlítik és megszégyenítik, sőt egyre gyakrabban államhatalmi eszközökkel (rendőrség, bíróság, adóhatóság) zaklatják és üldözik a globalista projektet végrehajtó és az idegen fajú megszállókkal kollaboráló kormányok. Sajnálatos módon a fehérek többsége inkább látja országát romokban és idegen kezekben, mint hogy rasszistának titulálják. Bipoláris zavarában a legtöbb liberális eufóriát kiváltó izgatószernek tartja „a sokféleség az erőnk” szlogent, a multikulturalizmus pedig egyfajta valláspótlék számukra. A nyugati civilizáció lerombolását évtizedek óta hangszerelő globalista „elitek” propagandaeszközként a fősodratú médiát és Hollywoodot használják a fehérek agyának átmosására. A fehér népek demográfiai összeomlásával együtt ez csak egyetlen dolgot eredményezhet: a fehérek kisebbségbe kényszerítését saját országaikban, hosszabb távon pedig az eltüntetésüket fajkeveredés révén – az emberi „sokféleség” nevében. 

Gazdag István

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

 Kapcsolódó: