A liberális demokrácia plutokratikus elfajulása

A nyugati/angolszász típusú parlamentáris demokrácia – főleg amerikai változatában – valójában plutokrácia, amelyben a hatalomra jutást és a hatalom gyakorlását a pénz kondicionálja. Egy korrupt és karrierista kasztba tömörült politikai osztály uralja, a valódi hatalmat pedig nem a nép gyakorolja állítólagos képviselőin keresztül, hanem ellenőriz(het)etlen technokraták, gazdasági és pénzügyi döntéshozók, szupranacionális lobbik. Gazdag István véleménycikke.

A pluralitás paravánja mögött egy álcázott totalitarizmus valósul meg: a parlamentáris áljobboldal és reálbaloldal lényegében egy kvázi-egypártot alkot, egy hivatalos „alkotmányos ívet”, amelyben kizárólag „politikailag korrekt”, rezsimkonform programok kapnak helyet, vagyis azok, amelyek a plutokrácia érdekében és az uralkodó ideológia szellemében születtek. 

Valójában egy oligarchikus rendszerről van szó, amelyben a hatalmat kevesek birtokolják – vagy inkább bitorolják a manipulált választói többség nevében, és amely egy szovjet típusú rezsim jellegzetességeit mutatja. Senki sem állíthatja ugyanis, hogy a megválasztott képviselők hűen leképezik a népet, és komoly kételyek merülnek fel a tekintetben is, hogy egyáltalán rendelkeznek-e valós hatalommal. Ebben a többpártinak hirdetett de facto egypártrendszerben a hatalmon egymást váltogató mamelukpártok ideológiailag egymásnak nem konkurensei, hanem tükörképei. Az általuk egyformán egyedül üdvözítőnek tartott kapitalizmus szekértolóiként a belpolitikájuk antiszociális, a gazdaságpolitikájuk neoliberális, a külpolitikájuk atlantista-cionista. Feladatuk az oligarchia megbízásából az államhatalom monopolizálása és minden lehetséges politikai alternatíva győzelmének bármilyen eszközzel történő megakadályozása. 

A médiamegjelenés és a rendelkezésre álló anyagi eszközök egyenlőtlensége miatt gyakorlatilag csak a két nagy váltópárt jelöltjeit favorizáló és így alapvetően unfair parlamenti választásokon egy bármiféle ideológiai meggyőződés nélküli, konformista és csereszabatos karrieristákkal, marionett-figurákkal és apparatcsikokkal teletömött vezetőgarnitúrát legitimálnak, amelynek a tagjai ugyanabból a belterjes nomenklatúrából származó megválasztott (parlamenti képviselők), kooptált (Európai Bizottság), kinevezett (állami főfunkcionáriusok) és kiválasztott (bankok, tőzsdék) csinovnyikok. Egy mindent elárasztó, az élet legkisebb mozzanatainak megregulázására törekvő, élősködő és önjáró bürokrácia alkotja a saját tehetetlensége és inkompetenciája fogságába esett, a privilégiumaihoz foggal-körömmel ragaszkodó, önmaga megreformálására képtelen kormányzati apparátust, amelyet a hatalmi ágak szétválasztása helyett a végrehajtói, törvényhozói, igazságszolgáltatási, pénzügyi és tömegtájékoztatási hatalom összefonódása jellemez maffia-kapcsolatok révén korrupcióval és nepotizmussal súlyosbítva, teljes büntetlenséggel kisérve. 

A demokrácia plutokratikus elfajulását jelzi egyebek mellett a hazug propagandaszólamokat szajkózó és a közvélemény manipulálása érdekében „bizonyítékokat” gyártó állami és kvázi-állami (fősodrú) média, amely egyformán démonizálja a nem brancsbeli politikai szereplőket; a szájkosártörvényekkel diktált történelmi emlékezet (emlékezeti pornográfia), börtönbüntetéssel fenyegetve azokat, akik kétségbe vonják a rezsim hivatalos alapító mítoszát; a másként gondolkodók meghurcolása, bebörtönzése, az internetes nyilvánosságuk korlátozása, a PC-dogmához képest eretnek könyvek, előadások betiltása; a rendőrség nem annyira rendvédelmi, mint inkább rendszervédelmi alakulatként (karhatalomként) történő használata; a szovjet korszak politikai komisszárjainak mintájára rendszerhű csoportok, etnikai-vallási lobbik gondolatrendőrségi hatáskörrel és jogi armatúrával való felruházása a disszidensek üldözése, terrorizálása, sőt bántalmazása végett.

Mindehhez a rendszerkollaboráns váltópártok egyfajta forgóajtó-típusú megegyezéssel parlamentáris hátteret biztosítanak, ami az egyre kevésbé különböző politikai programjaikkal társítva azt jelenti, hogy a választásoknak valójában nincs igazi tétjük. Így a „szabadság” követelése, amelyet a liberális demokrácia magasztal, egyre kevésbé jelent konkrét tartalmat az állampolgár számára, inkább csak egy pozitív kicsengésű szó olyan politikák alibijeként, amelyek szabad kezet adnak a nagyvállalatoknak a tágabb értelmű szociális érdekeik tekintetében. Valójában a liberális demokrácia ideológiája a kapitalizmus egyik leginkább diszfunkcionális aspektusának védelme köré szerveződik, más szóval a liberális demokrácia a valódi szabadság helyett a kapitalizmus ideológiája. 

Megtévesztő tehát az a propagandalózung, miszerint a liberális demokrácia az autokrácia ellentéte: egyrészt, mert alapvetően nem liberális (a valódi szabadság biztosításának értelmében) és nem demokratikus (a valódi népakarat érvényesítésének értelmében), másrészt, mert szándékosan táplálja az oligarchikus autokráciát, hogy kiterjessze a kapitalizmus befolyási övezetét. A liberális demokráciaként reklámozott korporatív kormányzati rendszer a kormányzás és az üzletelés zsigeri összefonódásának eredménye, amelynek keretében a kormányt a megavállalkozások növelésére, a megavállalkozásokat pedig kormányzati eszközként használják. 

Ha a demokrácia elveszíti de facto-jellegét, hiába hivatkozik de iure-jellegére, csak a demokrácia szimulálásának minősül. Természetesen a demokrácia plutokráciává alakulása nem brutális és látványos, hanem lappangó és alattomos módon történik. Az oligarchia igyekszik mindenáron fenntartani a demokrácia látszatát, hiszen szó szerint életbevágó számára, hogy a nép továbbra is azt higgye, hogy demokráciában él és ő dönt. Ma már azonban a globális hatalmi elit (az ún. szuperosztály) egy része hajlamos lenne feladni a demokratikus ideált, és többé-kevésbé nyíltan egy totalitárius rendszer létrehozására törekszik. Megkönnyíti a dolgát, hogy a tömegkultúra drasztikus átalakulása következtében sohasem látott mértékben teret nyert az individualizmus, amely jelenleg a kultúránk, a közösségi tudatunk, a létezésmódunk alapja, és ez okozza gyöngeségünket, a lázadásra való képtelenségünket is. Az individualizmus szétaprózza a társadalmat és megbénítja azokkal szemben, akik ugyan nagyon kevesen vannak, de falanxot alkotnak. 

Werner Sombart nyomán „burzsujizmusnak” (bourgeoisisme) lehet nevezni a modern Nyugat sajátos politikai krédóját, amely a kispolgárság jellegzetes mentalitásaként azonban átterjedt a társadalom egészére, függetlenül a társadalmi osztályoktól. A népi és az arisztokratikus szellemiséggel egyaránt szembenálló burzsujizmus legfőbb jellemvonása a „halálos langyosság” (Konrad Lorenz), vagyis az önérdek primátusa, az azonnali jólét hajszolása, az efemer divatok követése, a kockázatvállalás elutasítása, az önfitogtató konzumerizmus, az uralkodó ideológiához való szolgai alkalmazkodás, a politikai korrektség látszatának vágya, a hazafiasság és az etnikai öntudat teljes hiánya, kulturális sznobizmus, számító szellem, nárcizmus, látszathumanizmus, frenetikus pénzimádat, a szakralitás és az ideák iránti érzéketlenség stb. 

Korszakunk kulcsfigurájaként a kispolgár egyszerre célpontja és etalonja a „demokratikus” szofttotalitarizmus által végrehajtott intellektuális süllyedésnek, mivel társadalmi közegében egyfajta egzisztenciális konformizmus uralkodik, amely a létbizonytalanságtól való félelmen alapul. Tudja ugyan, hogy a demokratikus mechanizmusok megkoptak, az általános helyzet aggasztó és a közösségi szolidaritásérzés kimerült, de mindennek ellenére az oligarchikus kapitalizmus mégis kényelmes életszínvonalat biztosít számára, amely könnyen veszélybe kerülhetne bármilyen rendszerszintű változás esetén, ezért úgy véli, hogy legjobb veszteg maradni, a jelenre koncentrálni, és nem törődni a jövővel, pláne nem a távolival. Ez a tipikusan kispolgári, de médiatikusan az egész társadalmat megfertőző mentalitás magyarázza a liberális demokrácia plutokratikus elfajulásával szembeni ellenállás gyöngeségét – az oligarchia legnagyobb megelégedésére.

Gazdag István

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.