A fehér öngyűlölet pszichogenezise és következménye Európára nézve

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat. Akár fizikailag, az idegen invázió és az abortusz révén, akár morálisan, a fehér fajhoz való tartozás miatti bűntudat- és szégyenképzés által. A világ „tönkretételében” viselt állítólagos felelősségének levezekléseként a fehér ember erkölcsileg kénytelen a saját pusztulásán munkálkodni, és pontosan ez az a funkció, amelyet baloldalnak nevezünk. A balliberális médiapropaganda hatására a nyugati közvélemény automatikusan a „Gonosz” táborába sorolja a nacionalizmust és a rasszializmust (fehér fajvédelmet). Egyfajta mentális AIDS lerombol mindent, ami a fehérek életösztönét szolgálja, és felmagasztal mindent, ami gyöngíti azt. Gazdag István véleménycikke.

A nyolc évtizede tartó intézményesített fehérellenes agymérgezéssel kitenyésztett fehér zombikból mára teljesen kiveszett a faji öntudat, egyszerre lettek szocio- és rassziopaták, vagyis a társadalom és saját fajuk deklarált ellenségei. Kategóriájuk karikatúráját a tágabb értelemben vett „antifa” szubkultúra alkotja: a mindenhol fasisztákat vizionáló kényszeres antifasiszták, az emberfajok létezését tagadó, de a „rasszizmus” ellen keresztes háborút folytató antirasszisták, a fajkeveredés és a multikulturalizmus propagandistái, a kozmopolitikai korrektség kápói, az önmagukat újabban a „társadalmi igazságosság harcosainak” tituláló neotrockisták, a tesztoszteronhiányos bétahím-feministák, a „menekülteket” ajnározó potenciális nemierőszak-áldozat liberális nők, az Izrael-imádó kereszténycionista valláskárosultak meg persze a viselkedésükben, megjelenésükben, gesztusaikban fekete bálványaikat majmoló fehér fiatalok (wiggerek). Ez az egész hitgyülekezet a „migráns”, a „néger” vagy a „zsidó” alakját hozsannázza a rasszizmus „bűnétől” való megváltásként, és itt jön képbe a fajkeveredés ontológiai-pszichológiai funkciója: a fehér fajt sújtó átoktól való menekülés a genetikai felszabadítás által.

Jelenleg az európai civilizációt egyszerre három – rá nézve egyenként is végzetes – toxikus ágens fenyegeti: az afrikanizáció, az iszlamizáció és a dekulturalizáció. 

• Az afrikanizáció, vagyis a fekete kontinens demográfiai robbanásának következtében keletkezett extra-biomassza Európába özönlése földrészünk végleges etnokulturális „arculatváltását” és ezzel együtt a sajátos európai értékek, szokások és társadalmi struktúrák megsemmisülését fogja eredményezni.
• Az iszlamizáció a fekete-afrikai és arab-mohamedán káosz Európába exportálásaként nemcsak a Korán totális egyeduralmát és a saría anakronisztikus törvénykezését jelenti, hanem az arab társadalmak feudális természetét, archaikus törzsi-klánikus tagozódását, retrográd világnézetét, mindenekelőtt pedig az erőszakon és az erőszakos hittérítésen alapuló politikai iszlamizmus barbárságát is.
• A dekulturalizáció, vagyis az amerikai „alapértékek” (merkantilizmus, individualizmus, multikulturalizmus) Európára erőltetése termelő-fogyasztó státuszra redukálja az embert, akit az eltűnésre ítélt állam és nemzet már nem képes megvédeni, a szórakoztatóipar viszont kellőképpen szervilissé tesz, vagyis ideális „alapanyaggá” az európai identitás etnikai-genetikai megváltoztatásához – az afrikanizáció és az iszlamizáció által. 

Egy valódi vallási rendszerrel állunk szemben, amelynek koherens-dogmatikus világnézete van. Ez a vallás az „emberi jogokat” szentesíti tízparancsolatként, rendelkezik sajátos rítusokkal és szentmisével, különbséget tesz tiszta és tisztátalan között, és feketelistázta a szerinte kipurgálandó bűnöket: a nacionalizmust, a patriotizmust, a kolonializmust, a xeno-, homo- és iszlamofóbiát, az állítólagos faji és nemi diszkriminációkat stb. Noha a keresztény Nyugat már többé-kevésbé a múlté, az európaiak – főleg Nyugaton – mégis egy babonás társadalomban élnek, amelyet egy politikusokból, újságírókból és influenszerekből álló klérus irányít. Napjaink politikai baloldala, miután egykori szociális érzékenységét már jó ideje feláldozta a neoliberális kapitalizmus oltárán, az általa mesterségesen kreált fehér bűntudat gátlástalan kihasználására korlátozódik, amely garantálja számára a megbocsátásra vágyakozó szívek és lelkek fölötti egyeduralmat. A baloldal az egyház antitéziseként mindenben az egyházat utánozza, és a megbocsátás utolsó stációja szerinte természetesen a totális faji bűnhődés, ti. a fehér genocídium lesz.

Guillaume Faye meghatározása szerint az etnomazochizmus a saját etnikai, kulturális vagy nemzeti identitás megtagadását jelenti más etnikai csoportok iránti beteges és túlzott rajongás javára. Paradox módon az etnomazochista fehérek az azonnali létezésük legitimálásához erkölcsi kötelességüknek érzik, hogy hosszú távon a saját elpusztításukon ügyködjenek. Ez a kannibál nihilizmus a fehér népek körében prosperáló belső ellenség ideológiai motorja. A fehérek társadalma túlságosan atomizált, a fehérek túlságosan egoisták és félénkek ahhoz, hogy „fajvédő” hálózatot szervezzenek vagy támogassák egymást más fajok fenyegetésével szemben. Teljesen hiányzik belőlük a faji szolidaritásérzés. Nem akarják észrevenni, hogy békák egy vízzel teli edényben, amelyben addig főzték őket kultúrmarxista méreggel, amíg immunissá nem váltak a fajvédelemre. Amikor egy fekete rátámad egy fehérre, a többi fehér sohasem áll ki mellette. A fehérek nem törődnek a szomszédjaik lemészárlásával, csak az ő ajtajukat ne rúgják rájuk. Megbénítja őket az önzés és a gyávaság. Összeesküvés-elméletnek tekintenek minden felhívást a fajtársaik védelmére. Kollektív cinizmusra cserélték a méltóságot. Fajközi viszonylatban létezik fekete közösség, ázsiai közösség, mesztic közösség, zsidó közösség – fehér közösségnek azonban nyoma sincs.     

A demokratikus vallás a hierarchiák lerombolását messianisztikus missziójának tartja, ezért szüntelenül keresi az új áthágandó határokat, mint napjainkban a fajok és a nemek eltörlése. A nyugati demokráciák politikusai választási ciklusokban gondolkodnak, és egyáltalán nem törődnek a színes bőrű tömegek inváziója nyomán bekövetkező népességcserés gyarmatosítás Európára nézve végzetesnek ígérkező következményeivel, sőt közülük a legaberráltabbak nyíltan hangot adnak örömüknek, hogy gyalázatos kollaborálásuk eredményeként a földrészünk egyre „színesebbé” válik. Sok fehér liberális és balos kimondottan élvezi a nyugati civilizáció folyamatban lévő megsemmisítését, mert gyűlölik a fehérséget és mindent, amit vele társítanak, különösen a fehér férfiakat, őket hibáztatva a világ összes problémájáért. Azt képzelik, hogy ha majd a fehéreket „kiküszöbölik” vagy legalábbis kisebbségi státuszba kényszerítik, akkor a világot végre újjáépíthetik a marxista utópia alapján, örök békét és édeni harmóniát teremtve. Akárcsak a kommunisták, akik szentül hitték, hogy a kommunizmus azért nem működik, mert több kellene belőle, ők is meg vannak róla győződve, hogy még több multikulturalizmussal, politikai korrektséggel, feminizmussal, „toleranciával”, bevándorlással a dolgok jobban fognak menni, holott az utóbbi félévszázad éppen az ellenkezőjét bizonyította. A mágikus gondolkodás iskolapéldájával állunk szemben. Ideológiájuknak, amely olyan szép elméletben, folyamatosan ellentmond a gyakorlat, de ez nem gátolja meg őket abban, hogy vakon higgyenek benne. 

Noha Európa egyedüli legitim tulajdonosai a fehérek, éppen most fosztanak meg minket a földrészünkre vonatkozó kizárólagos tulajdonjogunktól, miután az afrikaiak, az arabok, az indiaiak stb. az őket megillető törvényes tulajdonlás nevében követelték ki a dekolonializációt. A fehérek kizárólagos európai tulajdonjogának eltörlését már régóta alkotmányaikban is rögzítették a nyugati demokráciák. Így figyelmen kívül hagyva az emberiség dinamikus kontextusát, történelmi távlatban kisemmizik az őshonos (honteremtő és államalkotó) népességeiket, megfosztva őket exkluzív életterüktől, amelyet a sokszínűség és a multikulturalizmus nevében felkínálnak a harmadik világbeli gyarmatosítóknak. De még ez sem elég. E fordított irányú és szerintük immár politikailag, filozófiailag és történelmileg is korrekt gyarmatosítás elősegítése végett a színes bőrűek tömeges beözönlésével, agresszív térfoglalásával és gátlástalan követelőzésével szembeni bármiféle európai ellenállást „rasszizmusnak” minősítik. Márpedig ezt a szót a demokratikus vallási hatalom permanens propagandája maximálisan pejoratív tartalommal töltötte meg a fehérek minden életösztönét kriminalizáló folyamatban egyfajta szubjektív „erkölcsbunkóként”. Így a rasszizmus vádja egy cselekvésgátló és akaratbénító mágikus formula is egyben. Nem csoda, hogy az Európát megszálló (többnyire muszlim) négerek és arabok az antirasszizmust olyan lottónak tartják, amelyen a velük kollaboráló nyugati demokráciák jóvoltából mindig csak nyernek.   

Az Európára zúduló bevándorlás elkerülhetetlenül fokozódni fog, szükségszerűen kataklizmikussá válva a következő 50 évben, mert ugyanezen időszakban Afrika népessége elkerülhetetlenül négymilliárdra növekszik. A többségük muszlim lesz, és nem szükségképpen békés. Ráadásul a klímaváltozás elkerülhetetlenül maga után vonja Afrika elsivatagosodását, még az Egyenlítő környékén is. Az afrikaiak milliói nem maradnak otthon, hanem szükségképpen a számukra egyedül elérhető kontinensre, Európába özönlenek. Legalább ötszázmillió fekete fog elindulni a fehér földrész meghódítására. Más szóval, még ha az európai nők, valami csoda folytán, úgy is döntenének, hogy fejenként öt gyermeket szülnek, már akkor is késő lenne. A következő 100 év legfontosabb eseménye tehát az európai fehér népesség fokozatos eltűnése lesz – kezdetként a földrész nyugati feléről. A demográfiának az a szépsége, hogy vele kapcsolatban nem kell találgatásokba, spekulációkba, jóslásokba bocsátkozni: azok, aki ma megszülettek, ötven év múlva is itt lesznek, és azok, akik nem születtek meg, nem lesznek itt. Ez biztos.

Európa egyetlen esélye fehér földrészként való túlélésére az lenne, ha haladéktalanul megkezdené az idegen elemek kizsuppolását, természetesen a humanitárius szempontok maximális tiszteletben tartása mellett, vagyis a családegyesítés elvének maradéktalan érvényesítésével. Kárpótlásként a remigránsok magukkal vihetnék itteni kollaboránsaikat is, azokat a rabszolga-mentalitású fehéreket, akik önkéntes dhimmiként nyilván egyébként is önként és dalolva követnék színes bőrű uraikat a saría földjére, ahol (Mauritániától Szomáliáig, Nigériától Szaúd-Arábiáig) máig élő gyakorlat a rabszolgatartás. Ennek a remigrációs forgatókönyvnek persze a dolgok jelen állása szerint gyakorlatilag nincs politikai realitása, így aztán a fehér Európának nagy valószínűséggel végleg (?) befellegzett. Most, amikor még lenne ereje a megszállók eltávolításához, hiányzik hozzá az akarata, később, amikor majd valószínűleg meglesz hozzá az akarata, már hiányozni fog az ereje. Sakk-matt Európának. 

Gazdag István

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.