Tűz, lövöldözés és holttestek: így működnek a rivális csempészbandák

Július végén jelent meg a berlini székhelyű Epoch Times (Idők Tanúja) nevű nemzetközi lap németországi hasábjain egy hiteles cikksorozat, ami a Magyarországon áthaladó migrációval foglalkozik. A cikkek írójának, Szentmagyari S. Máriának második, eredeti német nyelvű írását itt olvashatják el. Az írás magyar nyelvű fordítását tartalmi változtatások nélkül közöljük. A cikk gördülékenysége érdekében megtartottuk az eredeti személyes névmásokat.

Elindultunk a kerítéshez

Este hét óra körül indultunk útnak – célunk a határkerítés. „Szálljatok be!” – kiáltja Nagy Sándor, aki egy tekintélyt parancsoló Ford Rangerrel és egy nagy puskával érkezik meg Attilához. Sándor feladata „mezőőrként” nagyjából hasonló a rendőrökéhez, bár hivatalosan csak az adott település külterületén járhat el, és elsősorban mezőgazdasági területek védelméért felel.

Légvonalban körülbelül három kilométerre jártunk a határtól, mikor útközben azon gondolkodtam, milyen lenne, ha épp most jönne át egy migránscsoport Szerbiából. Mivel nemrégiben már láttam, hogy erőszakos helyzetek is kialakulhatnak, korábbi kalandvágyam lassan alábbhagyott.

Sándornak a fegyvere mellett bilincse is van, hivatalosan igazoltathat embereket. „Ha ide jön egy migráns, azzal illegálisan lép Magyarország területére. És nekem mint hivatalos személynek kötelességem cselekedni” – tájékoztat.

A magas, láthatóan sokat megtapasztalt férfiról egyébként nehéz elképzelni, hogy tíz évvel ezelőtt még egy lakásban lakott közel Budapesthez és egy nyomdában dolgozott. Miután feleségével a hatodik gyerekük is megszületett, Ásotthalomra költöztek egy hatalmas, három hektáros tanyára. 

Miközben a történetet hallgattam, meg is érkeztünk a kerítéshez. Pontosabban kerítésekhez, mert kettő is van. Közte pedig egy út, ahol a határt felügyelő alakulatok őrködnek. A Szerbiához közelebbi kerítés jóval több dróttal van felszerelve, ezek ott a kerítés alján is több sorban megtalálhatók. A hozzánk közelebb eső részen csak felül, a kerítés tetején van szögesdrót. 

Messziről elég masszív szerkezetnek tűnik, de ahogy közelebb értünk, Sándor több helyen is megáll a kocsival, hogy lássuk azokat a pontokat, ahol az embercsempészek rendszeresen átvágják. A javítások nyomait is látni. Ezek rendszerint elég rögtönzött megoldások. A mezőőr elmondta – amíg a kerítés nyitva van, főleg, ha egyszerre több helyen is átvágják, addig rengetegen özönlenek be.

Amikor nekiindulnak a migránsok a kerítésnek

Most csend van, és a szél sem fúj. Sándor közli, hogy nyilván már a rendőrök is látnak minket a kamerákon, de feltehetőleg a csempészek figyelői is tudnak rólunk. 

„Rendszeresen látjuk a felderítőket; gyakran hőkamerákkal, de néha szabad szemmel” – mondja el Sándor.

Ha a felderítők jó alkalmat találnak, azt mondják hogy: „MOST!”, akkor megindulnak. Jönnek a vágók. Mögöttük felsorakoznak a migránsok, sarkukban rendszerint ott vannak a fegyveres csempészek, hogy ne gondolhassák meg magukat. 

„Előfordul, hogy megijednek, ha látják közeledni a rendőröket és visszafordulnának. A csempészek ilyenkor hajtják őket, amíg látják hogy van lehetőségük. Flexszel nekiesnek a kerítésnek, utána széthajtják, és már át is jutottak rajta. A mellettünk elterülő lekerített vadaskertben közben vár egy másik brigád, és azok is rászaladnak erre a belső kerítésre, szétvágják, és már jön is a csapat a másik oldalról, be a zárt vadaskertbe. Oda nem lehet utánuk menni. Ez egy több mint 600 hektáros zárt terület, ahová külön engedély nélkül a rendőrök és a mezőőrök sem léphetnek be.”

A migránsok pedig jellemzően ezt használják ki. Láttuk is a csapásokat, nemrég ott is átrohanhattak a vadaskertbe ahol mi álltunk.

A vadaskert fenntartói létrákat helyeztek el a kerítésen, hogy ne rongálják meg a migránsok újra és újra azt.

„Aztán valahol kijönnek a kertből, de hogy hol, arra ezerféle lehetőség van. Van olyan, hogy Ásotthalomnál bemennek a kertbe, és 15 kilométerrel arrébb egy másik településnél jönnek ki. Nagyjából így néz ez ki mostanában” – foglalta össze Sándor. „Nagyon nehéz őket elfogni, mert egyszerre sok helyen próbálkoznak több csapatban. Amíg a határvédők egyik helyről a másikra mennek, már át is juthat egy csoport” – hozzátette, egyszerre annyi csoport jön, hogy a kutyák elvesztik a nyomokat. 

Sándor szerint most összességében békés a helyzet. „Ez a legújabb módszer, hogy szép csendben, mondhatni diszkréten jönnek kisebb csoportokban. A lényeg, hogy szinte észrevétlenek legyenek. Egy-két évvel korábban ez még nem így volt. Akkor létrákkal jöttek, és nagyon sok volt a veszélyes összetűzés. Sokszor ezeket a létrákat, de akár téglákat, nagy vasakat, üvegeket is nekünk dobtak. Több esetben pedig üvegekbe vagy zacskókba gyűjtött vizelettel vagy széklettel dobáltak meg” – mondta el Sándor.

Nagy faágakkal történt dobálás friss nyomait én is láttam, illetve a drótkerítésre felakadt ruhadarabokat is. Közben – mióta nagyjából fél órája ott voltunk már – egy határvadász autó suhant el mellettünk. Mindenhol rácsok voltak ráhegesztve, az összes ablaknál és a szélvédőnél is, hogy a bent ülőket védje a támadásoktól. 

„Volt olyan, hogy ott álltam a kerítés innenső oldalán és láttam, ahogy vágta a kerítést a csempész, és közeledett hozzá a rendőr, akinek erre azt mondja a csempész, hogy »no gas, no problem« – mintha ő diktálna. Mondván hogyha nem fújják le gázspray-vel, akkor »nem lesz baj«” – tájékoztat Sándor. 

Szélmalomharc

Ahogy egyre sötétebb lett, többször neszeket hallottunk, Sándor egyből figyelte is a jeleket, de végül nem mozdult meg senki. Ahogy mondta volt olyan pár éve, hogy a  vele lévő sajtós autóját is megdobálták. „Itt aztán volt Chicago!”– emlékszik vissza. 

Azért azt kérlek, írd le – mondta nekem Sándor –, hogy ez a kerítés ugyan lassítja őket, de ha itt valaki az elmúlt években át akart jutni, az át is jutott – akár többször is. „Lényegében ugyanis ha megfognak valakit, akkor utána egy hatósági busszal visszaszállítják Szerbiába. Onnan egy országok közti megállapodás értelmében elvileg leviszik őket Bulgária vagy Észak-Macedónia felé kitoloncolni. Azonban mégis sokszor azt látom, hogy akit reggel elfogunk, az aznap akár még kétszer is próbálkozik. Volt olyan indiai, aki közölte velem, hogy most fogom meg tizenkettedjére” – tette hozzá.  

„A gyakorlatban rendszerint ugyanazok az emberek jelennek meg néhány órával később

Ez így egy szélmalomharc. Volt, hogy több mint 100 csempészt fogtunk el, akik börtönbe kerültek, de aztán őket is kiengedték, csak hagyják el az országot jelszóval.”

Nem csoda, ha az emberek félnek

Ahogy egyre sötétebb lett, újabb speciális terepjáró száguldott el mellettünk a két kerítéssor között. Megnéztem az órámat és láttam, hogy több mint egy órája volt itt az előző. A 165 kilométert megfigyelni nem egyszerű feladat. 

Ahogy indultunk vissza, elhaladtunk Sándor tanyája mellett. Épp nemrég szerzett be magának több hatalmas közép-ázsiai juhászkutyát is, és kénytelen volt kerítést felhúzni a tanyája köré, amire előtte nem volt szükség. Nagy lelkesedéssel tudtomra adta, hogy a kutyák akkorák, akár a medvék. Mivel sokszor előfordul, hogy a migránsok bemennek a tanyájára, ezért is tartja őket. Nyolc gyermekével nem egyszer élte meg, hogy migránsok jelentek meg a háza előtt, vagy a kertjében.

Elmondta, volt, hogy nagy sebességgel jött be a csempészautó, és amikor meglátta, hogy eltévedt, egyből fordult is vissza, de átment az mindenen, ami elé került. Most tavasszal is a melléképületnél akartak elrejtőzni a rendőrök elől. 

„A gyerekeim gyakorlatilag úgy nőnek fel, hogy természetes nekik, hogy folyamatosan özönlenek be a migránsok. A kislányom, aki most megy iskolába, sokszor mondja nekem, hogy melyik puskámat szereti a legjobban. Teljesen hozzá vannak szokva a puskához, nekik teljesen természetes, hogy apa puskával jön-megy. Nekem nem kellene ezt mindig magammal vinnem, de itt nagy szükség van rá.

Afgán, szíriai, pakisztáni és marokkói csempészbandákról tudunk, akik a környéken működnek. Amikor ők összetűzésbe keverednek egymással, az nagyon veszélyes, több halottat is találtunk már. Három éve karácsonykor is hallottuk a sorozatlövéseket, rendszeresen kézigránátokat is robbantottak. Mostanában ez ritkább, de korábban az is előfordult, hogy az egyik tanya medencéjében is töltényt találtunk.” 

„Nem csoda, ha az emberek félnek. Sokszor rohannak át a tanyájukon észrevétlenül is, vagy ételt és vizet követelnek az öregektől. De sokszor kihívnak a szomszédok tűzesetek miatt is” – mondta, lévén Sándor önkéntes tűzoltó is. A migránsok az ő egyik tanyáján is majdnem felgyújtottak egy nádtetős épületet, amelynek a közepén tüzet raktak. 

A vadaskertben van egy vadászház. Gyönyörűen felújított, és ki is szokták adni. Na, ott nemrég vécének használták a szobát és tüzet raktak a csapban. A csapnak a lefolyószifonja leolvadt – mesélte a mezőőr.  

„Tudjuk, hogy nem akarnak nálunk maradni, és a cél Nyugat-Európa, viszont az látszik, hogy ez egy teljesen más kultúra, más viselkedési szabályokkal. És ez már itt is komoly problémát okoz a helyieknek. Nyilván, nem nézhetjük tétlenül, ahogy illegálisan keresztülutaznak rajtunk Nyugat-Európa felé. Látjuk a hírekben nap mint nap, hogy mi történik ott, ahol sokan lesznek” 

– mondja. 

Szerinte az illegális migráció az egyik legnagyobb fenyegetés Európára, ez a gondolat tartja benne a lelket, hogy tovább folytassa áldozatos munkáját itt a tűzvonalban, az EU kapujában.

A történetek pedig vég nélkül folytatódtak: csempészek elfogásáról, autós üldözésről, de arról is, hogy mindennek ellenére milyen varázslatos is ez a környék. Egészen az éjszakába nyúlóan beszélgettünk, mikor elváltunk egymástól. Hazafelé egy vadnyúl ugrált ide-oda cikázva az autó előtt egészen hosszan – ezért olyan lassan mentünk, hogy jó alaposan szemügyre vehessem még egyszer a bozótost, és arra gondoltam, hogy talán hamarosan véget ér az „átok” az egykori Átokházán. 

Folytatjuk…