Ursula von der Leyen szerint Európa harcban van „a szabadságért és függetlenségért”

„Európa harcban áll. Egy olyan kontinensért, amely független és szabad, a demokráciáért és a szabadságunkért, hogy saját magunk dönthessünk a sorsunkról. Ez a harc a jövőnkről szól. Sokat gondolkodtam rajta, hogy ezzel kezdjem-e a beszédemet. Az európaiak nem szoktak hozzá, hogy ilyen szavakat használunk, hiszen Európa egy békeprojekt” – mondta el Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a szokásos nyár végi State of the European Union (Az Európai Unió helyzete) beszédében, amelyet az amerikai elnök éves kongresszus előtti beszédéről mintázott az unió. A beszédet a 24.hu közölte.
A számos korrupciós ügybe keveredett von der Leyen szerint miközben a világ hatalmi vonalait újrahúzzák, Európának harcolnia kell.
„Egy új Európának kell felemelkednie!”
– deklarálta az az ember, akinek már megválasztása előtt a nemzetállamok eltörlése volt az egyik kiemelt politikai célja, hogy Európa ne legyen több egy föderalista masszánál. A kontinens, ahol a legszigorúbb törvényekkel tiltják az őslakos nemzetek önvédelmét, páros lábbal tiporják a szólásszabadságot, fehéreket üldöznek véleményük, nézeteik miatt, miközben a bevándorlók és antifasiszták szabadon garázdálkodhatnak. Eme kontinens von der Leyen világértelmezésében „szabad”, s ezt a „szabadságot” meg kell védenünk.
„Hányszor hallottam, hogy Európa nem képes valamire, a járványtól a helyreállítási alapon át Ukrajna támogatásáig. És Európa mindig képes volt rá. De a kérdés most az: van Európának bátorsága, hogy harcoljon, és érzi-e a sürgetést?”
– mondta, úgy téve, mintha Európa sikerrel vette volna a Covid elleni védekezést. Vagy akár a vakcinabeszerzéseket. (Bár, ez utóbbi érthető, hogy az Európai Bizottság elnöke szerint miért „sikertörténet”.)
Von der Leyen szerint európai egységre van szükség az intézmények és a parlament demokráciapárti erői között. Ő meg akarja erősíteni ezt a „demokráciapárti” többséget, mert ez az egyetlen, ami képes Európát szolgálni.
Ezt követően beszédében érzékenyítésbe kezdett az ukránok iránt, majd Oroszországot ekézte. Friss hír, hogy – állítólag – orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe, ami természetesen nem kizárható, de egy komolyabb és alaposabb vizsgálatot azért megért volna a dolog, mielőtt az Európai Bizottság első embere holtbiztos tényként kezeli az „orosz támadást”.
„Európa Lengyelországgal van!”
– mennydörögte von der Leyen, mire a gondosan megválogatott képviselők állva tapsolták.
Arról is beszélt, hogy a hadifejlesztésekre adott SAFE-keretet teljesen felhasználták, 19 ország jelentkezett érte, de bónuszt fognak adni azoknak, akik a lehető legjobban támogatják Ukrajnát és ukrán fegyvereket vásárolnak belőle. Létrehoznak egy Keleti Szárny Őrséget (East Flank Watch), amely a Baltikumtól délre figyeli meg a keleti határvonalat. Von der Leyen az elmúlt hetekben az EU keleti határvonalát járta végig a tagállamok vezetőivel.
„Európa egy ötlet. A szabadság és a közös erő ötlete” – tette hozzá.
A derűlátó, lelkesítő és jövőbe tekintő beszéd Európa lassú halálának központi problémájával, a fehér népesség drasztikus fogyásával még csak lábjegyzetként sem kívánt foglalkozni. Majd az afrikai mérnökök, agysebészek és űrkutatók megoldják ezt is. A hangzatos szólamok mögött viszont kirajzolódik a valódi szándék:
elmozdulás egy föderális, nemzetek nélküli Európa felé.
Irányi Dániel
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás