Putyin: A globalizáció liberális modellje leáldozóban van

Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap videokapcsolaton keresztül tartott beszédet a BRICS-csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika, Indonézia, Egyiptom, Irán, Etiópia és az Egyesült Arab Emírségek) állam- illetve kormányfőinek Rio de Janeiróban tartott csúcstalálkozóján – számolt be róla az MTI, írja az Index.
Oroszország elnöke Leszögezte: a globalizáció liberális modellje leáldozóban van.
Úgy látja, hogy a BRICS egyre több hasonlóan gondolkodó országot vonz a globális Dél és Kelet soraiból. Úgy fogalmazott, hogy az egyenlőségen és partnerségen alapuló társulás hangja egyre hangosabban szólal meg a világ porondján.
Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök kifejtette azon véleményét, hogy a NATO a globális fegyverkezési versenyt segíti elő azzal, hogy tagországai védelmi kiadásaikat néhány éven belül a GDP 5 százalékára tervezik növelni.
A világ a második világháború vége óta nem látott, példátlan számú fegyveres konfliktussal kénytelen szembe nézni. A NATO nemrég hozott döntése a fegyverkezési versenyt segíti elő
– húzta alá a brazil államfő. Mint mondta, a NATO-tagoknak könnyebb „előteremteni a GDP 5 százalékát katonai kiadásokra”, mint kiutalni a GDP korábban ígért 0,7 százalékát a fejlődő országoknak. Brazília elnöke felszólította az ukrajnai konfliktus szereplőit, hogy mélyítsék el a közvetlen párbeszédet a tűzszünet, illetve a tartós rendezés érdekében.
(Kép: Sputnik/Mikhail Metzel/Pool/Reuters)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás