Kis Grófóra és Győzikére igent, Kodály örökségére nemet mond a jelenlegi kultúrpolitika

Az egyik utolsó nagy zenepedagógus-karnagy ünnepli hetvenötödik születésnapját június 17-én, a kultúrpolitika teljes körű hallgatása mellett. Strausz Kálmán három generáción átívelő karnagyi munkássága alatt a legnagyobb hivatásos és amatőr énekkarokkal, kórusokkal dolgozott együtt a magyar kórusmozgalom csúcskorszakában. Hét évig karigazgatója volt a Debreceni Kodály Kórusnak, tizenhat évig a Magyar Rádió Énekkarának, majd tíz évig a Honvéd Férfikarnak, négy évig a Magyar Állami Operaház Énekkarának. Kurzusokat vitt a színművészeti egyetem rendezői szakán, és zenetörténeti műsora jelenleg is hallható a Mária Rádióban.

Strausz Kálmán (forrás: saját)

Tudományos bizonyítékok sora igazolja, a komolyzene gyógyító rezgéseket indukál az emberi sejtekben, a véráramban. De még ennél is fontosabb az a társadalom-lélektani hatás, közösségi élmény és kulturális hagyományátadás, amit a közös éneklés jelent egy nép életében. Főleg abban az országban, amit még ma is szeretünk Kodály országának hívni, bár egyre ritkább fényűzésnek számít az éneklés, a népdal és a zenei nevelés az iskolákban, és 

a kórusmozgalom iránti érdeklődésnek már nyomát is alig találni a kultúrpolitika irányító posztjain. 

Pedig a művészeti ágak közül egyedül a kóruséneklés képes arra a szellemi, spirituális szintlépésre, hogy az egyenként csak amatőr tudással bíró énekesek közösen, kiváló karnagyi munkával művészi szintű produkciót hozzanak létre. 

A Liszt-díjas, a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével és Lajtha László-díjjal kitüntetett, kétszeres Grammy-jelölt Strausz Kálmán karigazgatói működésének évtizedei alatt mindvégig ezt a kimagasló teljesítményt nyújtotta, ezrek életének zenei anyanyelvét művelte ki.  Ami nem is csoda, ha tudjuk, hogy őt még a nagy Kodály-tanítványok képezték a Zeneakadémián: Szőnyi Erzsébet zeneszerző, Vásárhelyi Zoltán, aki a legtöbb Kodály- és Bartók kórusmű bemutató karnagya volt, és a két éve elhunyt Párkai István, a kórusvezénylés alapjainak tankönyvekbe foglalója.

A „Mikor mentem Galícia felé” hangfelvétele (forrás: saját)

Munkásságát olyan kultúrtörténeti mérföldkövek jelzik, mint az általa elsőként lemezre rögzített két nagyszabású Liszt-mű, a Missa choralis (1986), és a Szent Szaniszló oratórium (2011), amely az első olyan felvétel, amely a Liszt Ferenc által vázlatokban hagyott részleteket is tartalmazza. Elsőként vette lemezre Dohnányi Ernő Szegedi miséjét 2003-ban és Cantus vitae című szimfonikus kantátáját 2004-ben, amely Madách Ember tragédiájának részleteit dolgozza fel. 

Az első világháború százéves évfordulója alkalmából „Mikor megyek Galícia felé” (2018) címmel felkérésére az öt legkiválóbb kortárs magyar zeneszerző: Csemiczky Miklós, Gyöngyösi Levente, Orbán György, Selmeczi György és Vajda János komponált zeneműveket, amelyeket vezényletével mutattak be, és DVD-n is rögzítettek.

Vezényletében volt az ősbemutatója a Nemzeti Színházban Józsa Péter Pál: Agón című, a kétezer éves írott európai szellemtörténetet Vidnyánszky Attila grandiózus rendezésében bemutató zenedarabjának is, valamint ugyanitt dirigálta a huszadik századi zeneirodalom meghatározó, de itthon ritkán látható misztériumjátékát, Paul Claudel és Arthur Honegger művét: a Johanna a máglyánt.

Manapság, amikor már ötakkordos könnyűzenészek is gyakran kapnak Kossuth-díjat, talán megtisztelőbb is a kortárs nem-Kossuth-díjasok körében ünnepelni a 75. évfordulót. Egy dísztáviratot azért küldhetne a minisztérium a zenei előadó-művészet egyik legkiválóbb alakjának. A nemzet köszönete mindenesetre a kultúrpolitika szordínója ellenére is eljut Strausz Kálmánhoz a gyermekeiknek, unokáiknak éppen Esti dalt vagy Bach oratóriumrészletet éneklő szülők és nagyszülők tízezreinek torkából. Isten éltesse sokáig!